Nem minden a grafika, de a CD Projekt RED nem bízza a véletlenre.

A Cyberpunk 2077 minden bizonnyal az év legjobban várt játéka, amit sajnos már másodszor halasztottak el. Eredetileg áprilisban kaptuk volna meg, amit először szeptemberre, majd novemberre halasztottak. Persze a jó munkához idő kell, a CD Projekt RED-ben pedig idáig nem kellett csalódnunk.

Most, hogy a fejlesztők ledobták a végleges trailert, végre összehasonlíthatjuk a 2018-ban megjelent előzetessel. Így könnyen kiderül, hogy mennyit is változott a fejlesztési ciklus alatt a játék, hiszen ha minden igaz, akkor a legfrissebb trailerben már a Cyberpunk 2077 végleges változatát láthatjuk.

 

Az összehasonlítást Cycu1 mutatta be, aki pontról-pontra elemezte a két trailer közti különbséget, ami egyes helyeken egész elképesztő volt. Leginkább a fényekben és a tárgyak részletességén látszik leginkább a változás. A fények dinamikája valami elképesztő módon fejlődött, mindemellett a modellek is jóval realisztikusabbnak tűnnek. Ezen túl az effekteknél is látszik a fejlődés, bár az már korábban is rendben volt, szóval csupán minimális változtatásokról beszélhetünk. Persze nem minden tekintetben történt előrelépés, erre remek példa a 2:20 körül megjelenő nő látványa, ami a korábbi verzióban véleményem szerint jobban nézett ki.

Ti elégedettek vagytok a változtatással? 

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

A termékhez nem tartozik leírás.

3 990 Ft

Kosárba

A termékhez nem tartozik rövid leírás.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

Ben Yedder twitteren reagált az új TOTSSF lapjára, ez alapján pedig biztosra vehetjük, hogy pontosan tudja, mennyire nem szeretik a játékosok a FUT lapjait.

×