Tahm Kench rengeteg gyengítésen ment keresztül megjelenése óta. Most úgy tűnik, hogy egy kicsit átalakítanák a karaktert.

Itt az ideje, hogy Tahm Kench kikerüljön a kispadról. A Riot Games jelenleg változtatásokat tesztel a folyó királyán, melyről Mark „Scruffy” Yetter számolt be dev blogjában. A karakter eléggé szenved Solo Que-ban, míg a pro playen rengetegszer felüti a fejét. Ezekkel a módosításokkal közelebb hoznák a két tábort.

A Riot blogbejegyzésében arról olvashatunk, hogy a jelenlegi ultijához nagyon jó map koordináció kell, hogy kihasználjuk, míg a Devour segítségével könnyen kiszedhetjük a társainkat a slamasztikából. Bár nagyon sokszor változott az elmúlt évek alatt a Riot rajta, úgy tűnik megint új funkciója lesz.

Az új Tahm Kench esetében a Devour már az ulti képessége lenne.

Így, hogy már csak hat után lesz elérhető nagyobb CD-vel rendelkezne, de mindemellett többet is sebezne, valamint pajzsot is adna a társnak. Emellett a Tahm nem mozogna olyan lomhán egy társsal a bendőjében. Úgy, hogy kikerül a semi-global ultija, a W egy újfajta engage tool lenne, ami kevesebb koordinációt igényel és gyorsabb támadásokat biztosítana. A nyelvcsapása pedig egy öngyógyító mechanikát is kap.

A Tahm Kench rajongókat, akik most felkapták a fejüket viszont el kell szomorítsuk. Ez a változtatás leghamarabb a világbajnokság után kerülhet be, szóval sajnos még egy kis idő kell, mire újra elővehetjük a folyó királyát.

Te örülnél, ha Tahm Kench újra a meta szerves része lenne?

×