Szivárgások már most kezdenek arra rávilágítani, hogy milyen karaktert hoz be a játékba legközelebb a Respawn. Elvileg Rampart ezt tudja majd.

Valójában régóta tudunk már Rampart karakteréről, hiszen ő is része volt a 2019-es szivárgásoknak, amikor sok karakterterv látott napvilágot. Az egyik népszerű adatbányász, shrugtal most belevetette magát a kutatásba és megtalálta Rampart kódjait a játékfájlok között.

Az Apex Legends-ben jelenleg 13 játszható karakter van, ám a Respawn tervei szerint még jó sok hős lepi majd el a battle royale világát. Jól tudjuk azt is, hogy rengeteg karakterterv van még a fejlesztők fejében, ám hogy ezek mikor és milyen módon jelennek meg a játékban, azt nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, hogy az alábbi szivárgásból kikerült információk valóban ilyen módon valósulnak-e meg. Az alábbi korai képből azonban sejteni lehet, hogy mi jön.

Kép forrása: Reddit

A korábbi szivárgások szerint azonban Rampart valóban része lesz az Apex világának, eddig viszont nem sokat tudunk róla. Ha minden igaz, valamilyen műszaki vagy szerelő hősről van szó, akinek tényleg egyedi képességei vannak. Képes ugyanis megjavítani dolgokat, a Fixer nevű közelharci fegyverével.

A most megjelent friss infók a június 23-i frissítéssel kerültek a játékfájlok közé. Persze mivel szivárgásról van szó, egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz a legújabb karakter, sőt képességeit sem vehetjük biztosra.

Rampart ha minden igaz, képes megjavítani bizonyos dolgokat. Mint például Lifeline vagy Octane eszközét. A kódok közt az alábbi szövegek olvashatók: „fixing Lifeline’s Drone, fixing Octane’s Legs, Friend of a lootbin. Ez azt is jelentheti, hogy talán Lifeline a segítségével többször képes lesz használni a healing eszközt, míg Octane lábát is képes lesz boostolni.

Sajnos volt már rá példa, hogy a Respawn szándékosan rejtett el hamis kódokat a forrásfájlok közé, hogy félrevezesse az adatbányászokat. Így sajnos biztosra nem tudhatunk semmit.

Szerinted Rampart lehet a következő új hős?

https://www.facebook.com/groups/apexhunkozosseg/

×