Egy pillanat alatt megborult a streaming platformok egyensúlya. A Mixer bejelentette, hogy megszűnik, míg a Twitch zaklatási botrányba keveredett.

Nem volt hosszú életű a Microsoft streaming platformja, a Mixer. Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdték el komolyan toborozni a felhasználókat, amikor kilóra megvették Shroudot és Ninját, a konkurens Twitch két legnagyobb alakját. Mindenki azt hitte, hogy az idő nekik játszik, elvégre a Microsoft alatt kiapadhatatlan pénzforrás van, végül most úgy tűnik, az Amazon dörzsölheti a tenyerét.

Az éjjel a Mixer Twitteren keresztül hivatalosan bejelentette, megszüntetik a platformot és exkluzív partnerséget kötnek a Facebook Gaminggel.

 

Amikor „nagy hírekről” volt szó, valószínűleg a Mixer közösség nem erre számított. Lehetett már egy ideje érezni, hogy nincs valami rendben a cégnél, ám mindez csak most igazolódott be. Hónapok óta egy kicsi, motivációját vesztett csapat foglalkozott már csak a platform fejlesztésével, a céghez közeli források azt állítják, halálra volt ítélve az egész projekt. Nem segített a Mixer helyzetén az sem, hogy néhány munkatársat rasszista megnyilvánulással vádoltak, így több tartalomgyártó is hátat fordított nekik. Többen azt hitték, hogy ez lesz a bejelentés témája, végül csupán annyit mondott a vezetőség, hogy nem hajlandók tovább szenvedni a platform fejlesztésével.

 

Kellett valami alternatívát találni a Mixeren közvetítő videósoknak, ami végül a Facebook Gaming lett. Nem meglepő, elvégre mindenki próbálja megfogni a Twitch-et, így ez a káosz most nagyon jól jött a Facebooknak. A baj csupán az, hogy valószínűleg sokakat nem fog érdekelni az „új Mixer vonal” és csak azért sem fognak az új platformra átvándorolni. Előzetes bejelentés nélkül rácsapni az ajtót a felhasználóidra, ha valami, akkor ez egy hatalmas PR öngól a Microsoft részéről.

Mi fog történni a Mixer legnagyobb sztárjaival?

Ninját és Shroudot csillagászati pénzért igazolta le a Mixer 2019-ben. Rod Breslau újságíró értesülései szerint a két titán rendesen megszedte magát a mixeres szerződéséből. Shroud körülbelül 10 millió dollárt (kb. 3 milliárd forint), míg Ninja feltehetően 30 millió dollárt (kb. 9 milliárd forint) keresett az átvándorlással. Ami érdekessé teszi ezt a történetet, hogy mint kiderült, ez egy egyszeri összeg volt, vagyis a streamerek bankszámláján már megtalálható ez az összeg. Valószínűleg ezért is nyugodtak bele abba, hogy a Mixeren szignifikánsan visszaesett a nézettségük, mert nem volt teljesítési kötelezettségük.

A Mixer megszűnésével a szerződésük is semmissé vált, ami azt jelenti, hogy csupán fél-háromnegyed évnyi bohóckodás után, rendesen megpakolt bankszámlával most szabadúszókként várják a folytatást. Vagyis innentől kezdve Ninján és Shroudon múlik, hogy hajlandók-e meghajolni a Twitch előtt és leszegett szemmel, mint tékozló fiúk visszatérni az „anyaplatformra”, vagy tartásukból nem engedve újból megpróbálnak közösséget építeni Facebookon, vagy Youtube-on.

 

Ninja már írt is a követőinek, amiben elmondta: nagyon hálás a nézőinek, s most egy nehéz döntés előtt áll. Természetesen egy ilyen helyzetben Shroud sem maradhatott csendben, ő is megköszönte a közös munkát és elkezdte tervezni jövőjét.

Megoldás lehet-e a Twitch?

Rettentően furcsa helyzetben van jelenleg a streamer világ. Azt gondolná mindenki, hogy a Mixer kiválásával a versenyből, új magasságokba emelkedhetne az Amazon platformja. Ám a Twitch háza táján is áll éppen a bál, ott éppen szexuális zaklatás-hullám ütötte fel a fejét szintén a tegnapi nap. HenryG esport kommentátor esetéről be is számoltunk, ám Kelly Jean vádjai azóta lavinát indítottak a nők körében.

 

A Twitch igyekezett minél gyorsabban reagálni a történtekre, egy általános nyilatkozatot posztoltak, s azt ígérték, megtisztítják a platformot és kivizsgálják az eseteket. Lehetséges, hogy a háttérben tényleg elkezdődtek a munkálatok, ám az érintett tartalomgyártók nem bíznak abban, hogy komolyan vette a Twitch a helyzetet.

Lángokban áll tehát a streamer világ. Az egyik nagy reménység bedőlt, a piacvezetőt pedig éppen „körbeállják” és folyamatosan osztják. Jól teszi a két sztár (Shroud és Ninja), hogy kivárnak a következő lépésük bejelentésével, könnyen lehet ugyanis, hogy a friss zavargások miatt a Twitch sem lesz túl jó helyzetben pár héten belül.

Borító: dexerto

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×