Már nem csupán a netes webáruházukból vásárolhatunk.

Budapesten megnyitotta kapuit az eMag, ahol immáron már az utcáról betévedve is vásárolhatunk- számolt be róla a PC World. Nem új keletű dologról van szó, hiszen az Amazon is egyre több boltot nyit, persze e mellett a webes jelenlétük továbbra is fókuszban marad.

Már látogatható az új bolt / Kép: PC World

Az Erzsébet körúton található eMag shop 77,5 négyzetméteren várja a vásárlókat, emellett egy 57 négyzetméteres raktárban tárolják majd a készleteket. A bolt átviteli pontként is üzemel, szóval a leadott rendeléseket akár már aznap átvehetjük jobb esetben.

Az eMag 2013 óta van jelen Magyarországon, tavaly pedig bejelentették, hogy összeolvadnak az Extreme Digitallal, amivel már a legnagyobbak ligájában játszanak hazánkban. A cég célja, hogy Budapest fontosabb pontjain és a megyeszékhelyeken is megjelenjenek boltokkal, a következő kettő még idén nyílik Budapesten a Mammutban, valamint Pécsett.

A vállalat pár nagyobb akcióval is készült a nyitás alkalmából, ezek teljes listáját erre találjátok.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×