A mikrofon, ami menten az asztal díszévé avanzsál.

Az utóbbi években egyre nagyobb igény van a minőségi mikrofonra gamer oldalon, ugyanis soha nem közvetítettek még ennyien a világon, mint manapság. Ez a XXI. század, új irányok, új trendek, aminek köszönhetően a gamer perifériagyártók is felkészültek az igények kielégítésére. Ezúttal a nemrég debütált GXT 258 Fyru mikrofonját hoztuk el nektek, amit a Trust szállított.

Sokak valószínűleg nem először hallják a GXT 258 nevet, ugyanis jelenleg a második legnépszerűbb mikrofon a magyarok körében, az árukereső szerint.

Az árát tekintve a 40-45 ezer forint között helyezkedik el, ami már a középkategória. Ellenben a Trust prémium termékének címkézte, ami ugye tartogathat még meglepetéseket.

Nézzük mit is tud a Trust új, gamereknek szánt mikrofonja!

Doboz

Azt már most el kell keserítsem, aki extrákkal telepakolt dobozra számított, ugyanis a mérsékelt árnak köszönhetően a gyártó nem pakolta meg minden földi jóval a paksamétát. A mikrofonhoz szükséges kábel persze adott, ezen felül egy állványt írhatunk az extrák számlájára. Erről a doboz borítója is árulkodik, szóval túl nagy meglepetés nem ért. Lapozzunk!

Külső

Életem során jó pár mikrofonhoz volt szerencsém testközelből, viszont ilyen extravagáns darabbal még nem volt dolgom. Az egész mikrofonból sugárzik a minőség, de persze nem a csernobili módon. A Trust ezzel olyat villantott, amit bármilyen másik gyártó megirigyelne. A felhasznált anyagok szinte teljes részben fémet tartalmaznak, amit egy matt fekete bevonattal láttak el. Ennek köszönhetően szinte alig gyűjtik az ujjlenyomatokat, a gumírozott részeknek köszönhetően pedig élmény hozzáérni.

Mivel gamer mikrofonról beszélünk, így természetesen a ledek sem maradtak ki a GXT 258 Fyru esetében. A váz aljában 5 led világítást helyeztek el, amit ráadásul kedvünk szerint változtathatunk. Öt különféle színben pompázhat a Fyru, a háttérvilágítás ráadásul ki is kapcsolható, ha esetleg valakit zavarna este.

Belső

A GXT 258 Fyru a kondenzátoros mikrofonok családjába tartozik, viszont nem kell semmiféle fantomtápot mellé tennünk, ugyanis az USB porton keresztül kommunikál a gépünkkel. Plusz pont a lecsatolható USB-c kábelért, aminek köszönhetően az sem gond, ha esetleg a kábelt véletlenül otthon hagyjuk költöztetéskor. Egyébként a kábel minőségén sem spóroltak, ugyanis egy közepesen merev, jó minőségű szövetkábelt kaptunk, ami nem fog egykönnyen megtörni.

A kondenzátoros mikrofon 16 bites, 48 kHz-es mintavételi rátával rendelkezik, a jel-zaj viszonya pedig 130 dB. Valószínűleg Lana Del Rey nem ezen fogja felénekelni a következő nagy lemezét, de egy rádiós műsorban viszont gond nélkül megállja a helyét. Erről majd később.

A látvány ellenére a pop filterrel már nem kell törődnünk, a Trust mérnökei ugyanis ezt az eszközön belül oldották meg, így nem kell erre sem külön pénzt áldoznunk. Mivel a GXT 258-at főként streamelésre szánta a gyártó, így a bemeneti késés miatt sem kell aggódnunk.

Hangzás

A mikrofont 4 módban használhatjuk: kardioid, amikor csak egy fő beszédét vesszük, szemből. A kétirányú módot az interjúknál érdemes használni, amikor a partnerünk közvetlenül szemben ül. A stereo módot hangfelvételkor érdemes bekapcsolni, ekkor kapunk „naturális” hangzásvilágot.

A többirányú módnál pedig a létező összes irányból érkező hangot begyűjti az eszköz. Egy beszélgetést így lehet a legjobban visszaadni.

Teszt

Eljött az igazság pillanata, amikor kiderül, hogy mennyire is jó a Trust GXT 258 valójában. Viszonyításképp a HyperX Cloud I. beépített mikrofonjával is felvettem egy rövidebb részletet, amiből még jobban hallható a különbség.

 

A HyperX Cloud mikrofonja nem akar tökéletes lenni. Hangszereket biztosan nem ezzel fogunk rögzíteni, viszont a dolgát ellátja: játék közben kiválóan alkalmas infózásra. A mélyekben nem bővelkedik, helyette van bőven közép és magas, így könnyen érthető a beszéd, viszont a minőség már csak másodlagos.

Trust GXT 258 ~fél méterről

 

Mivel ajándékba kaptunk egy mutatós (+állítható) fém talpat, így kíváncsiságból megnéztem, hogy milyen minőséget produkál fél méterről a mikrofon. Egy magasabb belmagasságú szobában készült a teszt, aminek köszönhetően bizony hallható, hogy a hangszigetelés nem a legjobb és akkor még finoman fogalmaztam. Ennek köszönhetően kicsit dobozhangot kapunk, ami bár jóval dinamikusabb, mint az előbb hallott Cloud mikrofonjáé. Játék közben kevésbé érthető. Röviden ez így nem az igazi.

Trust GXT 258 közelről

 

Amikor viszont már közvetlen közelről beszélünk, akkor már egészen más a helyzet. A hangok egy új dimenziója tárul elénk a Cloud hangzásvilága után. A mélyek itt tényleg mélyek, a magasak pedig esküszöm vannak, csak sajnos az én hangom ezt nem igazán adja vissza. A közepek is igencsak rendben vannak. Szerencsére semmiféle zaj nem szűrődött be egyszer sem a teszt során, a hangok pedig egyszerűen sokkal tisztábbnak hatnak, mint korábban. Megszűnik a dobozhang és teljesen közvetlenül hat az egyszerű beszéd is.

Trust GXT 258 hangszerteszt

 

Érdemes stereo módban készíteni a felvételt, amennyiben valamilyen hangszert szeretnénk rögzíteni. Esetemben továbbra is az előbb említett szoba állt rendelkezésre, ami nem a legjobb a szoba akusztikáját tekintve. Ennek ellenére teljesen élvezhető dallamokat lehet kicsikarni a Fyruból. Egy alsó-középkategóriás Cort SFX-MEM OP volt a segítségemre, amit meglepően jó minőségben rögzített a mikrofon. Véleményem szerint itt is megállta a helyét a Trust üdvöskéje, ugyanis a valóságban is hasonlóképp szólt a fentebbi részlet.

Specifikációk

Az adatok a gyártó hivatalos oldaláról származnak.

A hozzáértők tudják, hogy a specifikációkat érdemes helyén kezelni. Ez azt jelenti, hogy az audiotermékek világában ezek a mérőszámok inkább csak támpontnak jók, a valódi hangzás ugyanis úgyis élesben dől el. A laikusok gyakran hasonlítják össze az egyes értékeket és a magasabb=jobb elven, majd mindenből a győztes terméket szokták választani. A valóságban sajnos ez nem ilyen egyszerű, ugyanis egy 100 forintos alkatrész is képes megváltoztatni a hangzást tervezéskor, arról nem is beszélve, hogy a gyártók úgy trükköznek ezekkel az értékekkel, ahogy a Volkswagen az emisszió mérésekor.

Verdikt

Őszintén szólva először azt hittem, hogy a külcsínnél meg fog állni a tudomány, hiszen arra láthatólag rendkívül sok energiát fordított a gyártó. Ennek ellenére a mikrofon része is kiválóan helyt állt a mezőnyben. A kondenzátoros mikrofonokhoz hasonlóan itt is érdemes közvetlen közelről a mikrofonba beszélni, távolról ugyanis túlságosan bezavar a szoba akusztikája, ami inkább zavaró tényező. Engem meglepett, hogy a Trust ilyen jó minőségben is képes szállítani, azt hiszem át kell gondolnom a gyártóról kialakult véleményemet, ami ez előtt nem volt túl fényes. És hogy megvenném-e 40 darab ezresért a fentebbi darabot? Simán.


Amennyiben elnyerte a tetszésed a termék, a Leet.hu webáruházából megvásárolhatod.


 

Összefoglalás

Prémium gamer mikrofon, mérsékelt áron – Trust GXT 258 Fyru teszt


Szerzői értékelés

8

A Trust ezúttal nagyon beletrafált. Egyre nagyobb a kereslet a gamer mikrofonok iránt, a kínálat pedig egyelőre eléggé szűk, persze ha csak nem vesszük bele a kínai iparosok hadát. A dizájn első osztályú, ami mellett szerencsére az anyagminőségről sem feledkeztek meg. Kívülről igazi prémium hatást kelt és a belső tekintetében sem kellett csalódnunk. A minőségi mikrofonoknak megkérik az árát, ennek ellenére a Trust nem szállt el. A 40 ezres árához képest rendkívül jól teljesített a mindennapokban. Az ajándék fémtalp jópofa, de érdemes állványra szerelni, ha biztosra akarunk menni. Legyen szó streamelésről, rádiózásról vagy akár gitározásról, a konkurenciával simán felveszi a versenyt és még dögös is a kinézete. Korrekt iparos munka eredménye, ami egyszerűen jó választás a 40-45 ezer forintos kategóriában. Ajánlott vétel!

extravagáns kinézet

rendkívüli anyaghasználat

jó minőségű felvételek

4 felvételi mód

tartósnak ígérkezik (fém!!)

USB-s (driver-mentes) csatlakozás

(kikapcsolható) LED fényáradat

hangerőszabályzók

mikrofon bemenet

némító funkció

nincs szoftver

0 ajándék a dobozban

Olvasói értékelés

9

×