Jamppi, aki egy korábbi VAC ban miatt jelentős károkat szenvedett el karrierjében, be akarta perelni a Valve vállalatát. Sajnos azonban rossz céget talált meg. Epic fail.

Ahogy arról még március végén beszámoltunk, a finn származású Elias Jamppi Olkkonen bepereli a Valve-ot egy korábbi VAC ban miatt. Szerinte az ugyanis komoly károkat okoz a karrierjében.

Jamppi szerint egy régebbi accountjára kapott vac tiltás miatt nem jött össze 2019-ben, hogy az OG-hoz igazoljon. A játékos még 2015-ben, 14 éves korában vásárolt egy második CS:GO-t, hogy egy barátja is tudjon játszani velük. Az esemény után ezt a profilt el is adta barátjának, később ez az eladott profil lett bannolva.

Jamppi természetesen kapcsolatba lépett a Valve-al, ők azonban azt mondták, hogy nem fogják tisztára mosni a nevét. Ettől kezdve nem játszhatott semmilyen hivatalos Valve által támogatott eseményen sem. Megindult tehát a pereskedés.

Most kiderült: Jamppi rossz céget perelt be a VAC tiltás kapcsán.

A most 18 éves játékos azt reméli, hogy a tiltás feloldása után újra játszhat versenyeken. Persze ezen túlmenően még 268 ezer eurós kártérítést is követel. Ez nagyjából 92 millió forint, szerinte ennyitől esett el a jogtalan büntetés miatt. Jamppi ugyanis a Valve GmbH-t perelte be, nem pedig a Valve Corporationt. A Valve Corp. az 1996-ban alapított társaság, amely a CS tulajdonosa és fenntartója. A Valve GmbH viszont egy 2016-ban alapított leányvállalat.

Kép forrása: TheGamer

Éppen ezért nemrég a Valve GmbH visszautasította a keresetet, mondván azt “rossz társaság ellen nyújtották be”, ráadásul „megalapozatlanul”. A Valve GmbH ugyanis a gyártásra és technológiára összpontosító leányvállalat, tevékenysége nem terjed ki a Valve által készített játékokra. Semmilyen módon nem birtokolja vagy kezeli a CS-t, vagy annak licenceit.

A cég ráadásul a szóban forgó 2015-ös VAC tiltás idején még nem is létezett.

Mivel a Valve GmbH székhelye Németországban van, és Finnországban nem folytat üzleti tevékenységet, így a kerületi bíróságnak nincs is joghatósága az ügy elbírálására. Ezenkívül a társaság szerint a 268 ezer eurós kártérítési igény megalapozatlan. A társaság ugyanis nem felelős azért, hogy a harmadik fél (OG) nem kötött vele szerződést – írja az Ilta-Sanomat nevű finn lap.

Jamppi keresetét tehát egy az egyben visszadobták. A jelenlegi ENCE játékos továbbra sem vehet részt CS:GO Major bajnokságon.

Szerinted Jamppi folytatja a pereskedést?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

A termékhez nem tartozik leírás.

3 990 Ft

Kosárba

A termékhez nem tartozik rövid leírás.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

Ben Yedder twitteren reagált az új TOTSSF lapjára, ez alapján pedig biztosra vehetjük, hogy pontosan tudja, mennyire nem szeretik a játékosok a FUT lapjait.

×