Hamarosan véget ér a Fortnite Chapter 2 második szezonja. A titkos ügynököket felvonultató aktuális Battle Pass több szempontból is úttörőnek bizonyult. A fejlesztők jó érzékkel nyúltak a speciális stílusokhoz, minden Outfit további feloldható verziót kapott. Ami érdekes volt a történetben, hogy ezeket a küldetéseken keresztül, amolyan sztori elemekként szerezhettük meg, ráadásul a közösség döntése a pályát is befolyásolta.
Maya az első olyan Outfitje a játéknak, amit a játékosok saját szájízük szerint alakíthattak. Ugyan volt egy szépséghibája a skinnek, minden egyes elemét csupán csak egyszer alakíthattuk, így a végeredmény már nem volt módosítható. Ettől függetlenül még így is a játék egyik legkreatívabb tartalma lett.
Az igazán nagy durranás mégis Deadpool Battle Pass-be való építése volt. A Season 2 „rejtett tartalmaként” megjelent antihős az első olyan hivatalos kollaboráció, ami egy szezonbérlet keretein belül vált elérhetővé. Persze nem hagyta magát az Epic Games és a Marvel, mellé az Item Shopba megérkezett az X-Force alakulat, na meg két speciális Outfit is.
Cuddle Team Leader és Raven is Deadpool színekbe öltözött, előbbit Cuddlepool, utóbbit pedig Ravenpool néven lehetett megvásárolni. Most viszont a szezon végén újabb esély nyílt arra, hogy feloldjuk őket, a mai ciklussal ugyanis visszatértek az Item Shopba.
Ezúttal több tartalmat kapunk a pénzünkért, a két skin új Back Blinget is kapott a fejlesztőktől. Így a játékosoknak lehetőségük adódik arra, hogy kedvenc eredeti Outfitjeiket Deadpool színeiben vihessék harcba a játékon belül.
A következő Fortnite szezon jövő héten, június 18-án jelenik meg.
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…