Egy új funkció derített fényt az alaplapgyártók trükközésére.

Kellemetlen tény került felszínre a HWInfo új verziójának köszönhetően. A sokak által használt programba ugyanis bekerült a „CPU Power Reporting Deviation” funkció, amivel a processzorok valós fogyasztását veti össze a gyártó által TDP értékekkel. Azaz egy csapásra kiderül, ha egy alaplapgyártó trükközni próbál. Ez pedig mint kiderül, bőven tartogat veszélyeket.

Nem új keletű dolog, hogy az alaplapgyártók trükköznek a teljesítménnyel a fogyasztási értékek háttérbe szorítása mellett. Az Intel például ezt aktívan támogatja is, míg az AMD ez idáig nem igazán ellenőrizte a gyártókat ilyen téren. Röviden a lényeg, hogy a gyári előírásokhoz képest a magasabb teljesítmény érdekében a fogyasztási értékeket is kitolják, így az alaplap VRM szekciójára nagyobb terhelés hárul.

Ez így például már nem feltétlenül egészséges

Mindeközben a feszültségi értékeket is automatikusan változtatja a lap, azaz nagyjából olyan ez, mintha bekapcsolnánk az Auto OC-t. A lap így megpróbál mindent szabályozni, viszont előfordul, hogy az előírtnál jóval magasabb feszültséget ad a processzornak. Mivel minden processzor más, így nem lehet megadni egy univerzális értéket, ami mindenhová megfelelő. Emiatt rövidülhet a processzor élettartama, a magasabb fogyasztás mellett pedig magasabb hőfokokat is hoz magával, ami egy gyári hűtő mellett nem feltétlenül túl egészséges bizonyos esetekben. Nem véletlenül a tuningosok első szabálya, hogy az auto oc funkciókat ki kell kapcsolni.

A HWInfo legfrissebb verzióját erre találjátok.

Az AMD már állítólag próbál nyomást gyakorolni a gyártókra, hogy ne éljenek ezen funkciókkal a felhasználók tudta nélkül, ugyanis ez utóbbi okozza a legfőbb problémát jelenleg. 

Forrás: HWInfo fórum

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×