Egyre biztosabb, hogy az új RTX-eket is méregdrágán fogja adni az Nvidia.

 

Akármennyire is próbálta erőltetni az Nvidia a Ray tracinget, még mindig alig pár játék az, ami használja is a technológiát. Ennek megfelelően a játékosok körében sem volt olyan népszerű a széria, ami valószínűleg az árának köszönheti sikertelenségét. Az Nvidia ugyanis szépen megemelte az árakat az 10. generációs GTX-eket követően. Úgy tűnik, hogy ez a trend a jövőben sem változik,

az RTX 3080 hűtője a számítások szerint ugyanis önmagában 150 dollárba, azaz nagyjából 45 ezer forintba fáj majd.

Legalábbis, ha a Founders Edition új fajta külsejű hűtőjénél maradunk. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a szivárgások szerint ez a hűtő fog teljesíteni mindhárom új kártya alatt, azaz igencsak combos hűtési megoldásról van szó. Feltéve, ha igaznak bizonyulnak az RTX 3090 350 wattos fogyasztásról szóló pletykák. Ugyanakkor a sima RTX 3080 is 320 wattos TDP-vel rendelkezik a kiszivárgott információk szerint, szóval a fentebbi hűtőnek rengeteg hőt kell majd elvezetnie.

A custom megoldások persze eltérhetnek és el is térnek az Nvidia referenciahűtőjétől. A kérdés csupán az, hogy ezek a gyártók hogy fogják megoldani a 350 watt mellett keletkező hő leadását. Csak hogy legyen mihez viszonyítani: a GTX 1080 Ti és az RTX 2080 Ti is 250 wattos TDP-vel rendelkezett, ehhez képest a 350 watt kicsit erős kezdésnek.

Forrás: Techpowerup

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×