A brit férfi úgy gondolta, az 5G mobiltorony felelős a világjárványért, így felgyújtotta. Most majd a hűvösön elgondolkozhat a tettén.

Sajnos az a helyzet, hogy bármit is gondolnak egyesek a témáról, az ilyesfajta tett bizony szándékos károkozás. Michael Whitty, egy 47 éves brit állampolgár azt olvasta, hogy az 5G miatt alakult ki a koronavírus-járvány, így többek között ő is útnak indult, hogy felgyújtson egy mobiltornyot – írja a BBC.

Kép forrása: BBC

A bíróság a gyújtogatás miatt most 3 év börtönbüntetést szabott ki tettéért.

Fontos megemlíteni, hogy a büntetés mértéke azért is 3 év, mert a férfi nem először került szembe a törvénnyel. Az apró korábbi kihágások csak fokozták a büntetés mértékét.

Whitty azt mondta: a neten azt olvasta, az 5G okozta a koronavírus-járványt, ezért tette, amit tett. A torony megrongálása egyébként 4-5 millió forintnyi kárt jelent a fenntartónak. A hír szerint nem volt egyedül, a szemtanúk ugyanis három embert láttak elmenekülni a helyszínről, őket azonban még nem találták meg.

A három gyerekes Whitty egyébként azt mondta: bánja, amit tett. Bánkódni pedig most bőven lesz ideje a börtönben.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×