Tabor Hill ismét szivárogtatott. A videós ezúttal belsős, fejlesztőktől származó információt osztott meg nézőivel. Ha csak a fele igaz, már az is érdekes.

Már a héten élveznünk kellene a Fortnite soron következő szezonját, ám az Epic Games úgy döntött, hogy elnapolják a megjelenést. Az új dátum június 11 lett, vagyis jövő hét második fele.

Ennek köszönhetően a játékbeli esemény is csúszott, Midas még mindig csak a szobájában gubbaszt és tökéletesíti nagyszabású tervét. A Doomsday Device bevetésre kész, már csak le kell járnia az időzítőnek és végignézhetjük a szezonzáró eventet.

A PlayStation Store-ra kiszivárgott első kép és az eddigi leakek azt igazolják, hogy tényleg nagy szerepet fog kapni a víz a következő szezonban. A forrásfájlok között már megtalálható egy animáció csomag, ami a vízalatti úszáshoz lett hozzárendelve.

A harmadik szezonban tehát víz alatt is közlekedhetünk majd, ez pedig rendesen megosztja a közösséget. Van, aki jó ötletnek tartja, ám találni olyan játékosokat is, akik félnek az újítástól. Mindkét oldalt megértjük, viszont akik ellenzik az új mechanikát megnyugodhatnak, Tabor Hill értesülései szerint ugyanis nem tart örökké mindez:

 

Egy belsős forrásra hivatkozva a videós elmondta, tényleg lesznek víz alatti részei a szigetnek, ám ahogyan haladunk előre a szezonban, úgy fog szépen minden visszaállni a rendes kerékvágásba. Mondandójához azt is hozzátette, hogy csupán egy-két új területet kell majd csak megszokjunk, nem fogja ezeken felül drasztikusan átformálni a szigetet a fejlesztőcsapat.

Többször is igaznak bizonyultak Tabor Hill értesülései, így ezt az információt is egy fokkal hitelesebbnek tekintjük puszta pletykánál. Az Epic egyébként már többször is csinált már hasonlót, egyáltalán nem idegen a kiadótól, hogy a szezon során aktívan alakítják a játékteret. Többek között pont ettől érdekes a Fortnite három év után is.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×