Egy újabb példa arra, hogy miért nem éri meg csalni.

Egy újabb nagy értékű raktár úszott el a cheateknek köszönhetően. Ezúttal feltehetően egy második accountról van szó, a fiókon ugyanis folyamatosan gyűltek az itemek, ellenben a játszott órák száma feltűnően kevés. Most egy ideig viszont maximum a VAC mentes szervereken élvezheti a fiók tulajdonosa a skineket,

amelyek összértéke meghaladja a 12 000 dollárt, azaz 3,7 millió forintnak megfelelő összeget bukott a cheat miatt.

Mielőtt mindenki azt gondolná, hogy csak egy komplett idióta csal egy ekkora értékű raktáron, kicsit árnyalnánk a képet, ugyanis itt feltehetőleg nem erről van szó. A VACnet ugyanis abban az esetben, ha valakit csaláson kap, nemcsak a főaccountját, hanem az összes kis accountját lakat alá helyezi, azaz mindegyik megkapja a VAC bant. Ebben az esetben a csaló raktára sem volt kivétel ezek alól.

A raktárban egyébként ott pihen egy Dragon Lore, ráadásul Minimal Wear verzió, ami önmagában 4-5 ezer dollárt is megér (patterntől függően), de volt itt még 3 darab AWP Medusa meg jó pár kés. Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy minden kezdő trader álma egy hasonló raktár, ebből ugyanis már nem olyan nehéz még több pénzt felhalmozni.

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×