Sejteni lehetett, de hivatalosan most jelentették be. A többszörös kínai bajnok lövész, Uzi végleg szögre akasztja egerét.

Aki szereti követni a League of Legends esport vonalát, az biztoson találkozott már Uzi nevével. A többszörös kínai bajnok hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul a profi mezőnytől.

A 23 éves profi esportoló egészségi okok miatt döntött így, és a jövőben nem kívánja folytatni karrierjét. A rendszeres gyakorlás és belefektetett órák miatt több helyen is folyamatos fájdalmai voltak. A csuklója miatt többször is kényszer pihenőre kellett vonulnia. A folyamatos gyakorlás annyira megviselte a szervezetét, hogy már nem csak a karjában, de a vállában és a lábában is megjelentek a fájdalmak.

„Egyszer, mikor elmentem kivizsgáltatni magam az orvos azt mondta, hogy a karom olyan állapotban van, mint ha 40 vagy 50 éves lennék.” – nyilatkozta egy interjúban.

A rendszeres stressz, elhízás, egészségtelen étkezés és folyamatos későig fennmaradás is káros volt a szervezetére. Tavaly 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizálták, ami még egy lapáttal rátett, a már kialakult sérüléseire. Annak ellenére, hogy felhagy a profi LoL-lal, a szervezete kiáll mellette, és a teljes felépülésében támogatja.

Uzi rengeteg elismerést gyűjtött össze karrierje során. Háromszor nyerte meg az LPL bajnoki címet, egyszer emelte magasba az MSI trófeát, valamint az Ázsiai játékok alatt is aranyérmes lett. 2020-ban az év személyiségének választottak Kínában. Mindenképpen a világ egyik legjobb lövészeként fogunk rá emlékezni.

Uzi

Köszönünk mindent Uzi! Miharabbi felépülést kívánunk neked!

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×