A PUBG stúdió igazgatója interjú keretében válaszolt a nemrég debütált Ranked rendszert érintő legfontosabb kérdésekre.

A mai játékok egyik legfőbb erőssége, ha aktívan odafigyelnek a játékosok hangjára. A kérésekre, a hibajavításokra és az újításokra. Legyünk őszinték, a PUBG az utóbbi időben nem állt éppen a csúcson ebben a tekintetben, most azonban mintha valami elkezdődött volna.

Úja Anti-Cheatek és Ranked rendszer is debütált a játékban, a közösség tetszését mégsem sikerült kivívni.

A csalók elleni küzdelem továbbra is nehézkes, még a profik is kiakadtak a Ranked csalók mennyiségén. Emellett az új módot pedig már most sok egyéb támadás is éri. Túl sok a Sanhok és a barátok sem tudnak együtt játszani. Brian Corrigan, a PUBG stúdió igazgatója szerint viszont a Ranked pont olyan lett, amilyennek a játékosok kérték.

„A játékosok már évek óta kérlelnek minket a Ranked rendszerért. Minden kérdőívben és fórumon ez lett a legnépszerűbb kérés, elérkezettnek láttuk tehát az időd az élesítésre. Az új mód azt adja, amit a játékosok kértek: a skill lemérésének lehetőségét és SUPER beállításokat publikus meccseken.”

A stúdióvezető szerint azért a Ranked volt a legfontosabb a PUBG játékosok számára, mert így végre nyomon követhetik személyes fejlődésüket.

„A PUBG játékosok egyedülálló bázist alkotnak. Általánosságban elmondható róluk, hogy rendkívül elkötelezettek a személyes fejlődés irányába. Eddig azonban nem biztosítuttunk lehetőséget, hogy összemérjék magukat másokkal. KDA, helyezések, Chicken Dinnerek száma és ADR volt eddig a fokmérő. Mostantól viszont a magasabb rang jelenti a magasabb ügyességi szintet.”

Az összemérhetőségen túl viszont a SUPER beállítások és kevesebb random faktor is vonzó lesz szerinte.

„A Ranked mód kivesz egy kicsit a random dolgokból, mint például a red zone eltörlése. Ezt a két dolgot kérték, mi megadtuk nekik.”

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×