Tfue az egyik legismertebb alakja a Fortnite tartalomgyártói közül. Tagja volt az első nagy hullámnak, ami lehetővé tette a Fortnite-nak, hogy a világ egyik legjátszottabb játéka legyen. Az amerikai videós ráadásul még versenyeken is indult, sokáig a világ legsikeresebb játékosa volt a hivatalos rendezvényeken. Az első Fortnite világbajnokság miatt csúszott csak le a ranglétra legtetejéről, akkor ugyanis Bugha egyetlen győzelemmel több pénzt keresett, mint Tfue az addigi karrierje során.
Turner „Tfue” Tenney egy rettentesen kritikus Fortnite játékos. Többnyire a szélsőséges véleménye az, ami média visszahngot generál mostanában. Versenyeken el-elindul, ám a teljesítménye már nem annyira kimagasló, mint korábban. Ám ez nem feltétlenül az ő hibája, a Fortnite folyamatosan változik, a játékosok pedig vagy tudnak alkalmazkodni, vagy nem fognak tudni megaragadni az élen.
Tfue úgy gondolja, hogy ennek a folyamatnak a középpontjában a kontrolleres játékosok állnak. Jelenleg a Fortnite-ban a PC-s kontrolleres játékosok a legsikeresebbek, a legutóbbi FNCS Invitational ázsiai fordulójában például a legjobb 15-be nem fért be klaviatúrát és egeret használó induló.
A tartalomgyártó érthetően frusztrált mostanában, amikor Fortnite-ot közvetít nézőinek, így a napokban teljesen le is állt mindezzel. Többnyire Warzone-ozni szokott, a Fortnite pedig napok óta elő sem került. Sokan úgy gondolták, hogy ez azt jelenti, Tfue végérvényesen hátat fordított a játéknak. Ez természetesen eljutott a streamer fülébe is, aki Twitteren nyugtatta meg követőit, nem dobta el a játékot, csak jelenleg nem érzi úgy, hogy játszania kellene vele:
Komoly változásoknak kell történnie a közelgő szezonban, hogy visszaálljon a rend. Egyre több ember hagyja abba a játékot, mert egy dimenzióssá vált, a folyamatos változtatások pedig nem pozitív, hanem negatív irányba lendítik a játékélményt. Tfue szintén Twitteren véleményezte a Fortnite jelenlegi stádiumát:
„A Fortnite kontrollerrel játszó gyerekeknek készült.”
Maga a kiejelentés kicsit erős, de jelenleg egyértelműen a kontrolleresek dominálnak. Több montázs is kering az interneten, amiben igazságtalannak tűnő helyzetből lőnek ki kontrolleresek védtelen játékosokat. Az Epic a legutóbbi frissítésben is alakított az Aim Assiston, ám a gyengítés ezúttal is elmaradt. Sőt, bizonyos esetekben hatásosabb, mint a v12.61 megjelenése előtt.
A Fortnite Chapter 2 harmadik szezonja június 11-én érkezik, remélhetőleg gyengített Aim Assisttal.
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…