Ha azt hittétek, hogy az eddig Team of the Season So Far csapatok erősek voltak, meglepődtök majd. A Ligue 1 lehet a hab a tortán és már ma érkezik.

2 napja írtunk nektek róla, hogy milyen Ligue 1-es csapatra érdemes számítani, amikor végre érkezik a keret. Már akkor is felhívtuk rá a figyelmet, hogy őrült dolgok jöhetnek, most viszont már a kép is megérkezett hozzá. Kezdődik a buli, megint felborulhatnak a pályák.

Érdekesség, hogy a kiemelt képen egy OVR tatinget sem látni, sőt a legközelebb, amivel mehetünk valamerre az ST pozíció és a Lyon jelvény.

A bal oldali lap akár Depay is lehetne, ő viszont annyira nem érdemelné meg idén, mint csapattársa Aouar, az viszont biztos, hogy kettőjük közül valaki. Jobb szélre Osimhen-t várhatjuk, a Lille elképesztően fiatal, mindössze 21 éves csatára szuper fél-szezonon van túl. Középen lehet akár Ben Yedder, vagy Di Maria is, ez majd este kiderül.

Persze az igazi tűzijáték nem miattuk lesz, mindenki Neymar, Mbappé és Ben Yedder új lapjára kíváncsi.

A Ligue 1-es TOTSSF csapat érkeztét mindenki úgy kezeli, egyébként érthető okokból, mintha itt lenne vége a világnak. Ben Yedder újabb OP lapot fog kapni, ha pedig mellé még érkezik (márpedig érkezik) a PSG két fenegyereke Mbappé és Neymar, a feje tetejére áll majd az Ultimate Team.

Ha szeretnétek elolvasni, hogy milyen a teljes csapatos előrejelzésünk, azt ide kattintva tehetitek meg.

Nektek vannak megspórolt csomagjaitok, hogy megpróbáljatok innen behúzni valamit?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×