A Bloomberg szerint a Sony a jövő hét folyamán végre olyan játékokat is bemutat, melyek kifejezetten PS5-re készülnek. Régóta várunk erre.

Még a múlt hét elején számoltunk be arról, hogy egyes pletykák szerint június elején valamilyen online esemény keretein belül a Sony PS5 játékbemutatóra készül. Most a Bloomberg nevű lap tett közzé egy hírt arról, hogy a Sony valóban készül egy bemutatóra. A terv: június 3.

Ha az lap értesülései valósak, ez azt jelenti, hogy most végre PS5-ös játékokat is láthatunk.

Persze többen arra figyelmeztetnek, hogy a dátum még változhat. Az is feltételezhető, hogy a Sony a jövőben egyre több PS5 bemutató tervez, így nem kell arra számítani, hogy minden újdonságot egyszerre tesznek közzé.

Persze arról, hogy milyen játékok lesznek elérhetők PS5-re, már lehetett hallani egy, s mást. Ám csak arról tudunk, hogy milyen játékok jelennek meg PS5-re IS. Eddig kevés csak PS5-re megjelenő címről hallottunk. Lehetséges, hogy június 3-án erről tudunk meg többet, bár én már annak is örülnék, ha a PS5 külsejéről rántanák le a leplet.

A PS4 szépen visszavonul

Érdekes látni az alábbi elemzést arról, hogy hogyan alakulnak a PS4 eladásai, mióta bejelentették a követekző generációt. Jól látható, hogy bejelentés után egyre kevesebben vesznek PS4 konzolt.

Nemrég egyébként már bemutatták azt, hogy mire képes a PS5 Unreal Engine 5 esetében. Nagyon kíváncsiak vagyunk tehát arra, hogy hogyan mutatkoznak meg a konzol képességei az első játékok terén.

 

Ha minden igaz, akkor június 3-án látunk néhány játékelőzetest, vagy gameplay bemutatót. Te kíváncsi vagy a PS5-ös játékokra?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×