Miután megjelent az új olcsó iPhone, az Apple Kínában még sikeresebb lett, mint korábban. Jelentős számokat értek el.

Az iPhone eladásai áprilisban elérték a 3.9 milliót Kínában. Ez már csak abból a szempontból is érdekes, mert az év elején az Apple ideiglenesen bezárta üzleteit az országban, a koronavírus-járvány miatt. Ez természetesen az iPhone eladások drasztikus csökkenéséhez vezetett.

Később, miután a kínai gyártás fokozatosan helyreállt, az Apple üzletei szépen kinyithattak. Az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a tech-óriásnak Kínában még sok kihívással kell szembenéznie.

A gizchina szerint több vállalat adatai azt mutatják, hogy az Apple február óta egyre jobb eredményeket ér el. Bár az üzletek bezárása miatt az Apple eladások Kínában 60 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, a lemaradást úgy tűnik, sikerült behozni.

Kép forrása: Wired

A CINNO Research adatai szerint az Apple 3,9 millió iPhone készüléket adott el Kínában áprilisban, ami 160%-kal több, mint a márciusi 1,56 millió. A Kínai Információs és Kommunikációs Intézet adatai szerint a kínai okostelefon-szállítmányok idén áprilisban 94%-kal növekedtek az előző hónaphoz képest.

Számos egyéb adat is azt mutatja, hogy az Apple üzlete Kínában fokozatosan javul, ami vonatkozik az eladott telefonokra és szolgáltatásokra is. Elemzők azonban a növekedést egyértelműen az új, olcsó iPhone SE megjelenésének tudják be. Ezen kívül arra figyelmeztetnek, hogy a látványos növekedés hatalmas csökkenést mutathat a következő hónapokban.

Ezt arra is alapozzák, hogy a Kínában egyre jobban kiépül az 5G hálózat, melyre több kínai mobilgyártó is felkészült, mint például a Huawei és a Xiaomi. Az Apple eddig viszont nem adott ki 5G képes mobilt.

Ha tehát az Apple nem ad ki 5G-képes okostelefont Kínában, akkor a felhasználók valószínűleg más gyártók termékeit választják majd.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×