Spoiler-veszély: a filmek sokszor nem egyeznek a valósággal.

Az utóbbi időkben ismét visszatértek a klasszikus képregényhősök a mozivásznakra. Köszönhetően a Marvel-DC térhódításának. Három bolíviai Marvel-fan egy igencsak érdekes ötlettel állt elő, úgy gondolták jó ötlet lenne, ha megharaptatnák magukat egy fekete özveggyel, elvégre Pókember is pont így változott át.

Azt elfelejtették a srácok, hogy Petert egy radioaktív pók csípte meg

Kecsketerelgetés közben sikerült is találniuk egy felnőtt példányt, amit aztán egy bot segítségével adtak át egymásnak a 8,10 és 12 éves fiatalok. Az állatot alaposan behergelték, ami így több alkalommal is megcsípte a gyermekeket. Az átváltozás természetesen elmaradt.

„Azt hittük működni fog, mindent jól csináltunk.”

Az anyjuk nemsokkal később talált a testvérekre, akik sírtak és fájdalmakra panaszkodtak. Ezt követően a közeli kórházba siettek, ahonnan még aznap hazaküldték őket. Másnap viszont lázzal és izomfájdalmakkal ismét visszamentek a kórházba, ahol ezek után egy hétig megfigyelés alatt tartották a fiúkat. Mint utólag kiderült, szerencsésen megúszták, ugyanis a fekete özvegy az egyik legmérgezőbb pók Észak-Amerikában, ezek az állatok a csörgőkígyónál 15-ször erősebb méreggel rendelkeznek.

Szerencsére nem gyakoriak a hasonló esetek, viszont a kórház felhívta a szülők figyelmét arra, hogy illett volna elmagyarázniuk, hogy a filmekben nem minden valós. Remélhetőleg tanult mindenki az esetből.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×