Egészen elképesztő történet még a Bitcoin árrobbanása előttről.

Valószínűleg nem sokan lennének Hanyecz László helyében, aki 2010-ben úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz az interneten keresett pénzét más javakba fektetnie. Ekkor nem gondolta még senki, hogy a Bitcoin milyen árfolyamon fog gazdát cserélni a későbbiekben.

„Akkoriban úgy gondoltam, hogy héj, tök jó. Itt ez a nyílt forráskódú internetpénz, amit akár valódi javakra válthatunk. És érted, mi jobb van az ételnél?”

Ezek után Hanyecz 2010. május 22-én kiposztolta, hogy 10 000 Bitcoint kínál annak, aki vásárol neki egy pizzát. Jött is egy ajánlat, az üzlet hamar megköttetett, akkoriban ugyanis nem volt még a Bitcoinnak árfolyama. Manapság viszont egyetlen Bitcoin már 2,8 millió forintot ér.

Azaz, ha felszorozzuk a Hanyecz által kifizetett 10 000 Bitcoint a mai árfolyammal, akkor kijön, hogy ez a pizza bizony 28 milliárd forintba került az informatikusnak.

 

Azóta a május 22-ét sokan csak „Bitcoin Pizza Day”-ként emlegetik. A jó hír, hogy az ismeretlen illető, aki belement az alkuba, két pizzát is adott az informatikusnak, persze nem mintha ez túl sokat javítana a helyzeten. Hanyecz 2018-ban megjegyezte, hogy szeretné azt hinni, hogy amit tett, azzal segített. Ha pedig nem ő, akkor valaki más járt volna hasonlóképp.

Reméljük, hogy legalább finom volt az a bizonyos pizza!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×