Ezúttal egy bonyolultabb probléma került felszínre.

A régebbi motorosok biztosan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a PUBG Corp. kivette a pályaválasztót a játékból. Ezt akkor olyan sokan érezték indokolatlannak, hogy a felhasználói nyomásra végül csak megoldották, hogy szabadon lehessen pályát választani, pedig először azt nyilatkozták, hogy túl bonyolult, ezért nem lehet leprogramozni. Nos, a végeredmény nem pont olyan lett, mint amit vártunk, most pedig épp ez okozza az egyik legnagyobb problémát a játékban.

A játékosbázis ugyanis alaposan összezsugorodott, persze még így is a Steam 2-3. legnépszerűbb játékáról beszélünk, ám mégis gondok voltak a várakozási időkkel és ezért kellett betenni a botokat is a játékba.

Abba belegondoltatok már, hogy hány lobby-t kell megkülönböztetnie a que rendszernek?

Nos, őszintén én sem, de PlayerIGN, a PUBG legfőbb adatbányásza ezt is kigyűjtötte, a konkurens battle royale játékokéval egyetemben. Az eredmény pedig elképesztő:

A most érkezett két ranked móddal együtt a PUBG-ban 32 játékmódot és egyben que-t különböztetünk meg, míg mondjuk az Apex Legends-ben mindössze 3, a Fortnite-ban pedig 5 játékmód található.

Egy régebbi rajongói koncepció, ami soha nem valósult meg

Egy külső szemlélő számára is nyilvánvaló, hogy ezzel így kezdeni kellene valamit, így nem teljesen értem, hogy a PUBG Corp. miért nem vette még kezelésbe az ügyet.

Többek szerint ismét ki kellene venni a pályaválasztót, hogy megoldódjon a helyzet.

Is this the MAIN reason why PUBG "failed"? Just too many modes… from PUBATTLEGROUNDS

 

Őszintén szólva tényleg ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, viszont szerintem az lenne inkább a legoptimálisabb megoldás, ha tovább fejlesztenék a pályaválasztót. Jelenleg ugyanis csupán 1 pályát és egy módot lehet kiválasztani, de más játékokban láttuk, hogy megoldható az is, ha több pályát jelölünk be, a rendszer pedig kiválaszt egyet és oda dob be.

Így nem kell attól tartani, hogy elkezdenek kilépkedni a játékosok, de a meccskeresés ideje is lerövidülhetne.

×