Május 22-én azaz tegnap végre lejárt Forsen tiltása. A svéd streamer két hét felfüggesztés után tér vissza majd a platformra.

A népszerű streamert Sebastian „Forsen” Forst nem igazán láthattuk az elmúlt két hétben a Twitch platformján. Ez azért fordulhatott elő, mert a streaming platform kisebb pihenőre küldte, miután Május 8-án kitiltották. Az elején nem lehetett tudni, hogy pontosan miért is bannolták ki, de szerinte egy VALORANT-beli megjegyzése miatt kapott kényszer szünetet.

„Kitiltottak két hétre azért, mert azt mondtam, hogy a retardált oroszok nem képesek használni a voice chatet ahelyett, hogy azt mondtam volna a retardált emberek nem képesek használni. Ezek szerint több időm lesz megverni a fél orosz tesóimat. Király!”

A svédnek ez az első banja 2016 óta, azóta minden balhét elkerült. Sokak szerint viszont egy picit túlzás, hogy Forsen emiatt került két hétig parkoló pályára és fel kellett volna lebbeznie a Twitch-nél. Végül ez nem történt meg és a két hetes kényszer szabadságát nyugodt körülmények között töltötte.

Forsen

Érdekes, hogy egy bimbó mutatásért csak egy nap jár, míg ezért a megjegyzésért két hét. Az biztos, hogy Forsen rendesen megválogatja ezentúl a szavait.

Ti szoktátok követni a svéd streamjét?

×