A Blizzard tajvani cégcsoportja pályázatot hirdetett, ahol a közösség mutathatta meg művészi tehetségét. Elképesztő alkotások születtek.

Minden cég máshogy próbálta megszólítani a közösségét a vírus ideje alatt. Valaki poro készítéssel próbálta feldobni az otthon töltött időt, a Blizzard pedig pályatervező versenyre buzdította a lakosságot. Az alkotások létező városokat tartalmaznak, melyeket az Overwatch univerzumba ültettek bele.

Nagyon sok alkotás érkezett, melyekre ti is szavazhattok. Az egyik ilyenen San Fransiscot láthatjuk, melyen Baptiste is feltűnik.

Egy hasonlóan jól sikerült mű a Fülöp-szigeteki Davao városát mutatja be. A tervező ezt a pályát egy két CP-s mapnak szánta és szerintünk simán be is férne a játékba.

A következő alkotást a vizes vidékek kedvelőinek találták ki, amelyet Amphawa úszó piacáról mintáztak. A játékosoknak a payloadot a vízen keresztül kéne tolniuk, de a part mentén is lehetőség van kísérni a szállítmányt. Nagyon érdekes és egyedi az ötlet, főleg hogy hasonlót még a játékban se láttunk.

alkotások

Az alkotásokra június 12-ig szavazhattok ezen a linken. Az első egy Nintendo Switch-csel gazdagódik, plusz egy Overwatch játékkal, míg a második egy Mercy szobrot vihet haza. Az Overwatch 2 teljesen új pályákat hoz a játékba, így érdekes lenne egyiket viszont látni.

Nektek melyik alkotások a tetszenek?

 

×