A tajvani gyártó magasra tette a lécet. Nézzük, hogy sikerült-e megugrani a szintet.

Van az a szituáció, amikor meglátsz valakit és rögtön beleszeretsz. Nos, esetemben a Ducky Shine 7-tel is valami hasonlót éreztem, de ígérem ettől függetlenül objektívan járjuk körbe, hogy mit is tud ez a közel 60 ezer forintba kerülő billentyűzet.

Csomagolás

Míg mondjuk egy Hati mellé minden földi jót ad a gyártó, addig a Ducky azért nem vitte túlzásba az extrákat. A díszes matt dobozban egy billentyűkiszedő-fogó és pár extra billentyű is lapult. Őszintén szólva nem voltam elájulva, de úgyis a billentyűzet a lényeg, ugye?

Anyaghasználat

Sokan szeretnék megúszni a mecha bill. vásárlást a lehető legolcsóbban. Próbáltam már én is a tipikus pár ezres kínai csodákat, amik egyébként az árukhoz képest teljesen rendben vannak (legtöbbször), nos a Ducky Shine 7 teljesen más ligában játszik. Természetesen ugyanúgy mechanikus billentyűzet ez is, viszont itt a készülék háza kapott egy matt feketére fújt fém borítást, ami miatt nem egy könnyű ketyere, de ez is garantálja, hogy még egy kisebb földrengés esetén is stabilan ott marad az asztalunkon.

A kupakok sem a „hagyományos” olcsóbb műanyagok, helyette jóval tömörebb műanyagot kapunk, aminek köszönhetően a gépelés is más élmény. Persze a piacon kapható ennél jobb minőségű kupak is, ám ilyenekkel csak az aftermarket piacot találkoztam eddig.

Kábel

Plusz pontot érdemel, hogy a Shine 7-et lecsatlakoztatható kábellel szerelték, azaz ha ne adj Isten megtörne, akkor egy hagyományos Type-C kábellel helyettesíthetjük. Teszteltem és működött más kábellel is. Ez a gyári fekete kábel viszont nem hengerelt le. Gyakorlatilag nem tudnánk megkülönböztetni egy szokványos Androidos telefon töltőkábelétől, tehát az elegancia, amit a billentyűzet sugároz, teljesen elüt a kábeltől. Pár dollárért persze olyan szövetkábelt rendel mindenki magának, amilyet szeretne.

Külső

Nem gondoltam volna, hogy egy egyedi space bar ennyire fel tud dobni egy terméket. Félreértés ne essék, adnak hozzá egy teljesen szokásos space billentyűt is, úgy jóval szolidabb hatást kelt a Shine 7, és még úgyis remek használni. Ezzel a Zodiac koncepcióval viszont engem megvettek kilóra, képletesen persze.

A karantén ellenére pár ismerős/családtag összefutott vele, kivétel nélkül mindenkinek tetszett.

A legtöbben pedig 50-100 ezer forint közé tippelték az árcéduláját. Nos, nem lőttek mellé.

 

Az RGB-k teszik a dolgukat, talán egy kicsit bírhatnának nagyobb fényerővel, de ezen kívül gyakorlatilag úgy szabjuk testre a billentyűzetünket, ahogyan csak szeretnénk. A szoftver ebben maximálisan partner. A kezdeti szolid egyszínű kinézettől kezdve az RGB-s átmenetig minden effektet precízen tudunk állítani. Szerencsére teljesen egyedileg is beállíthatjuk a világításunkat, én is ennél a verziónál maradtam. Itt megjegyezném, hogy a programot mindenképp adminisztrátorként futtassátok, különben szimplán nem érzékeli a billentyűzetet a szoftver.

Teljesítmény, használat

A Ducky is maradt a piac legmegbízhatóbb kapcsolói mellett, azaz a Shine 7-be is a Cherry szállítja a mikrokapcsolókat. A szokásos red, blue, brown triumvirátussal ellentétben ezt már az egyik legújabb „silver„, azaz ezüst kapcsolókkal szerelték. A hivatalos megnevezése a Cherry MX SPEED Silver, amiből már lehet sejteni, hogy ez egy „gyorsabb” kapcsoló, mint a korábbi széria képviselői. A hivatalos dokumentáció szerint 40%-kal gyorsabb, mint egy „átlagos” MX Cherry kapcsoló, viszont ennél is ugyanúgy minimum 50 millió leütést garantál a gyártó, ami igencsak tartóssá teszi a konstrukciót.

Őszintén szólva én a brown (barna) kapcsolók híve vagyok már egy jó ideje, mert az halk, remek vele a gépelés, ráadásul a játékokban is jól teljesít. Ez az MX SPEED Silver viszont kicsit megingatott. Most hirtelenjében nem is tudnék dönteni a két kapcsoló között, mert a Silver is halk, viszont kicsit más élmény vele a gépelés. Érezhetően gyorsabb, így aki szereti, ha a billentyű szinte azonnal érzékel, akkor az ne is gondolkozzon tovább. Viszont kellett egy kis idő, amíg megszoktam.

Maga a CHERRY MX SPEED Silver személyesen

Ha kizárólag játékra venném, akkor a Silvert mondanám a jobbnak, de gépelni is remekül lehet vele és még halk is. Egyedül a lineáris és a nyomáspont nélküli kialakítás az, ami szokatlan a többi Cherry termékhez képest. Itt nem találkozunk azzal a tipikus „most kattant be” érzéssel, hanem olyan az egész, mint amikor egy tökéletes váltásnál nem használjuk a kuplungot. Egyszerű, mégis nagyszerű.

Noha a Cherry úgy hirdeti, hogy teljesen hangtalan, azért ez nem teljesen igaz. Mármint a kapcsoló lenyomását önmagában valóban nem hallani, viszont amint egy kupakot húzunk rá, úgy már megjön a hangja. Ez persze korántsem hangos, viszont senki se számítson néma üzemmódra. A hangot egyébként egy filléres „O-ring” szettel redukálhatjuk, amennyiben a lehető leghalkabb működésre vágyunk.

Szeretném viszont kiemelni, hogy amennyiben nem csak pár órát ül valaki a gép előtt naponta, úgy mindenképp érdemes beszerezni egy csuklótámaszt. Hiába az 57 ezres árcédula, a Ducky ezt nem mellékeli a dobozban, így kénytelenek vagyunk külön beszerezni, viszont válasszuk bármelyik gyártó termékét, az a 3-10 ezer forint tényleg remek befektetés.

A Ducky Shine 7 már elérhető a Leet.hu webshopjában!

Összefoglalás

Megfizethető luxus a mindennapokra – Ducky Shine 7 teszt


Szerzői értékelés

9

Nehéz szavakba önteni azt az élményt, amit a Ducky Shine 7 nyújt. Egy remekül összerakott, elsőosztályú billentyűzetet köszönhetünk a Ducky-nak, amit remek érzés használni a hétköznapokban, az pedig már csak a hab a tortán, hogy öröm ránézni. Pár dologban lehetne még fejlődnie, de tökéletes termék (sajnos) nem létezik, ha pedig nem jelent problémát az 57 ezer forintos árcédula, úgy bátran ajánlom ezt a billentyűzetet. Biztosan nem fog csalódást okozni, legyen szó játékról, gépelésről vagy bármi másról, amit egy billentyűzettel véghez lehet vinni.

elsőosztályú anyaghasználat

minőségi kupakok

minőségi kapcsolók (MX Cherry SPEED Silver)

tartós (50 millió leütés garantált)

szexi dizájn

teljesen testre szabható kinézet az RGB ledeknek köszönhetően

lecsatlakoztatható kábel

 

árcédula

hiányzó csuklótámasz

hiányzik a kábelvezető csatorna

csak átlagos minőségű kábel

Olvasói értékelés

10

×