Végre belenyúl a kontrolleres irányításba az Epic Games. A Fortnite közösség fellélegzett, ám előtte még megrendezik az FNCS Invitational döntőjét.

Úgy fest, a közösség szépen lassan eléri azt, amiért hónapok óta harcol. Az Epic Games bejelentette, jövő héten érkeznek a kontrolleres irányítás finomhangolásai. Az egyetlen kellemetlen pontja a témának, hogy előtte még megrendezik az FNCS döntőjét.

Az FNCS Invitational rendesen lecsapta a biztosítékot néhány indulónál. Többek között Tfue osztott meg a napokban egy képet, amiből kiderül, hogy jelenleg a kontrolleres Fortnite játékosok verhetetlenek a beépített rásegítésnek köszönhetően. A top 13-ba nem tudott bekerülni olyan játékos, aki egeret és billentyűzetet használt a versenyzéshez. Ez pedig meglehetősen kellemetlen helyzetet szült.

 

Valószínűleg ez már a fejlesztőknek is feltűnt, így azonnal bejelentették:

jön a változás.

A v12.60-as ciklusba már bele is pakolták az újdonságokat, de a hétvégi Invitational döntő miatt csak jövő héten fogják aktiválni őket. Ez azt jelenti, hogy a hétvégén még biztosan a kontrolleresek fognak dominálni, aztán pedig kiderül, hogy lesz-e esélyük felzárkózni a klaviatúrásoknak.

 

Természetesen Tfue-nak is tetszett az új bejelentés, viccesen csak annyit írt követőinek: „Csak pár Warzone stream kellett ehhez.” Reméljük tényleg sikerül kezelhető keretek közé szorítani a kontrolleres irányítást a Fortnite-ban.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×