Az amerikai fogyasztók elégedettségét mérő friss jelentés szerint a felhasználók ezekkel a mobilokkal elégedettebbek leginkább.

Tegnap arról írtunk, hogy melyek azok a mobilok, melyek az évek során a leginkább veszítenek az értékükből. A leginkább értékálló telefonok csatáját egyértelműen az Apple mobiljai nyerték. Nemrég az American Customer Satisfaction Index (ACSI) új listája is napvilágot látott, amiben más szempontok alapján listázzák a mobilkészülékeket.

Itt többek között az volt a mérvadó, hogy mely telefonok a legmegbízhatóbbak, mennyire elégedettek velük a vásárlók, avagy más szóval mely márkákra és készülékekre van a legkevesebb panasz az amerikai felhasználók körében.

A jelentésből kiderül, hogy az iPhone-nal a legelégedettebbek a vásárlók, de azért a Samsung mobiljai sincsenek nagyon lemaradva.

Kép forrása: Inverse

A felmérés során a megkérdezett résztvevők 82 százaléka abszolút elégedett volt az Apple iPhone telefonjával, míg nem sokkal utána jön a Samsung 81 százalékkal.

Kép forrása: ACSI

Nem így áll a helyzet akkor, mikor nem márkákról, hanem konkrét készüléktípusokról beszélünk. Itt egyértelműen a Galaxy Note 9, az S9+ és az S10 áll a lista élén, az iPhone XS Max csak a negyedik helyet tudta megszerezni az elégedettségi listán. Onnantól lefelé pedig az iPhone és a Samsung készülékek egyfajta elégedettségi párharcát látjuk.

Kép forrása: ACSI

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a felmérést az elmúlt időszak adatai alapján készítették, amikor még nem volt a piacon az új iPhone SE. Ebből ugyanakkor jól látszik, hogy melyek azok a mobilok, melyek minőséget képviselnek. Akármilyen márkáról, hardverről, vagy árról beszélünk, a vásárlók elégedettsége a legfontosabb és a leginkább mérvadó, amikor készüléket választunk.

Ha tehát megbízható és értékálló telefont szeretnénk, a két felmérés alapján az Apple és a Samsung készülékei a világ élvonalát képviselik a mobilpiacon.

Te melyik mobillal voltál eddig a legelégedettebb?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×