Bármennyire is furcsa, az Amerikai Fater című sorozat már 15 éve fut. Bár az is igaz, hogy nálunk először csak 2019-ben mutatták be, ugyanakkor már 17 évadot megélt. Ahogy a legtöbb hasonló vígjáték-sorozat, ebben is sok valós dolgot parodizálnak, legutóbb pedig a videojátékok kerültek terítékre, vagyis inkább maga az esport.
A május 17-én sugárzott részben Stan Smith – a főszereplő – mint Overwatch profi jelenik meg, hogy „megölje Észak-Korea nukleáris programjának vezetőjét”.
„Hatalmas esport rajongó. Az egyetlen alkalom, hogy elhagyja a földalatti bunker biztonságát, hogy részt vegyen a döntőn” – mondja a részben Avery Bullock, Stan főnöke. Így Stan az Overwatch Világkupán szeretne közel kerülni hozzá.
Tavaly az Overwatch egyébként megjelent az Adult Swim’s Robot Chicken-ben is, sőt a The Simpsons egy teljes epizódot szentelt a League of Legends-nek. A rész egyébként vegyes érzelmeket váltott ki a gamer közösségből a feldolgozás módja miatt, de spoilerezni nem szeretnénk. Nézze meg mindenki, és döntse el maga, hogy az ilyen crossoverek vajon segítik az esportot, vagy inkább ártanak neki?
És most jöjjön az, amikor a League of Legends megjelenik a Barátok közt-ben:
Valószínűleg nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy az egyre népszerűbb esport bekerül ismert filmekbe, sorozatokba.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…