A magyar CS:GO csapat történetének legjobb helyezését érte el a HLTV friss világranglistáján, ahol továbbra is az Astralis uralkodik.

Hosszan tartó uralkodás után, 2020 márciusában megingott az Astralis-gépezet. A zsinórban háromszoros Major győztes dánok előbb a második, majd a harmadik helyig csúsztak vissza, hogy aztán május elején ismét visszaüljenek a trónra. Azóta viszont ismét stabilan ülnek, pár napja az ESL: One Road to Rio – Europe versenyén végeztek az élen.

Mögöttük a Na’Vi, a fnatic, a mousesports és a G2 fér még be a jelenlegi Top5-be.

Az észak-amerikai mezőny tehát kiszorult a közvetlen elitből, de ennyi legyen is elég az élmezőnyből, hiszen sokkal jobban érdekel minket a világranglista középmezőnye. A világsztárok mögött lihegő, feltörekvő tehetségek mezőnye, akik a Top50-en belül várják, hogy besikerüljön egy nagy eredmény.

Ebbe az előkelő körbe tartozik mostantól a Salamander is, a magyar csapat ugyanis élete legjobb eredményével immár a Top50-en belülről figyeli az eseményeket. Múlt hét óta 3 helyet javítottak, így már a 49-dikek a friss világranglistán. De nem csak papíron, hanem a mutatott játékban is egyre jobbak a srácok, a korábbi Major résztvevő Sprout is csak többszörös hosszabbításban tudta legyűrni őket a múlt héten.

Reméljük ez még mindig csak a szép sikerek kezdete, és a magyar csapat még sok izgalmas pillanatot szállít majd a szurkolóknak. Hajrá magyarok!

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×