Bátran állíthatjuk, hogy ez minden idők legdurvább akciója.

Már gyanús volt, hogy nemrég az Epic kötelezővé tette a kétlépcsős azonosító használatát, amennyiben le akarunk csapni a heti ingyen játékra. Múlthéten már úgy gondoltak, hogy inkább nem árulják el az e heti felhozatal címeit, reggelre pedig már mindenki arról beszélt, hogy a GTA V kerül majd be az ingyenes kínálatba.

Ez így is lett, ugyanis a GTA V bekerült a kalapba, azaz mindenki ingyen behúzhatja. A játék pedig természetesen örökre megmarad.

Ehhez csupán egy Epic fiókra van szükségünk, ha még esetleg nem lenne. Na meg a kétlépcsős azonosítást is be kell kapcsolnunk (ehhez itt találtok segítséget). A játékot eredetileg 30 dollárért, azaz 10 ezer forintért lehet megvásárolni, ezúttal viszont nyugodtan mindenki a zsebében hagyhatja azt a 10 ezer forintot.

 

A GTA V Los Santos városába kalauzol el, a korábbi részekhez hasonlóan, ahol három nehézfiú életét irányíthatjuk, akik mind teljesen különböző élethelyzetből érkeztek és a karaktereik is nagyban különböznek. A játék egyetlen percig sem hazudtolja meg a tipikus Grand Theft Autós hangulatot, azaz ezúttal is a rablások, fosztogatások és autós üldözések kerültek a középpontba. Persze a történet szál is rendkívül erős lett és akkor az online részről nem is beszéltünk, ami hiába játszódik ugyanott, mégis teljesen más világ a többi játékosnak köszönhetően.

Az ajánlatot erre találjátok.

Sajnos továbbra is küzdenek a szerverproblémákkal. Így lehet némi időbe fog kerülni, mire sikerül behúzni az akciót. Viszont egészen jövőhét csütörtökig van idő a játék beszerzésére.

Ha lecsapnátok az akcióra, de kell egy kis segítség, hogyan is kezdjetek bele a GTA Online-ba, nézzétek meg a videónkat a témában, ebben minden fontos kérdésre válaszolunk!

 

Jó játékot kívánunk mindenkinek!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×