Az Overwatch vezető fejlesztője szerint az új nyílt kompetitív játékmód a régi mellett lesz elérhető. Nem kell sokat várni a bevezetésre sem.

Jeff Kaplan minden Overwatch játékosok örömére egyre többet kommunikál a rajongókkal, sőt úgy tűnik, hogy az utóbbi időben a fejlesztők egyre többször tesznek eleget a rajongók kéréseinek. Ez azt jelenti, hogy a sokakat érintő problémákat igyekeznek javítani. Így történik ez a hero pool esetében is, melyet folyamatosan alakítanak.

Kaplan egy nemrég megjelent fejlesztői vlogban elmondta: az Open Queue, mely jelenleg az Arcade-ban érhető el, kompetitív módban is elérhető lesz a Role Queue mellett, valószínűleg júliustól. A mód ezzel együtt most elhagyja az Arcade-ot, bár Kaplan szerint 2020 nyarán visszatér majd, még mielőtt teljesen kompetitív játékmóddá válna.

„Izgalmas volt látni az Open Queue játékmód reakcióit. Az egész világon nagyon különböző módon játszották” – mondta Kaplan.

„Dél-Koreában például az Arcade Open Queue a második legnépszerűbb játékmód lett” – tette hozzá.

Persze ahogy az alábbi ábrán is látható, nem mindenhol volt ez így. Észak-Amerikában például a Mystery Heroes, vagy a Workshop mód volt népszerű.

Kép forrása: Blizzard

A fejlesztők most úgy érezték, hogy szeretnék visszahozni az Open Queue-t az állandó kompetitív módok közé, így született a döntés, hogy a Role Queue mellett a jövőben ez is elérhető lesz.

Most tehát arra lehet számítani, hogy az Open Queue eltűnik, majd valamikor nyáron visszatér, hogy állandó kompetitív móddá válhasson.

Azok tehát, akik a Role Queue-től eltérő lehetőségre vágynak, kaptak egy kis fényt az alagút végére. Csak néhány hónapot kell várnunk, hogy megkapjuk. Te örülsz a hírnek?

https://www.facebook.com/groups/overwatchhun/

×