Tavaly egy játékos több ezer csalót távolított el a CS:GO-ból, köszönhetően egy AI eszköznek, amit ő készített. Most kiderült: ő maga is csaló.

Tavaly novemberben egy igen érdekes hír látott napvilágot, melynek főszereplője 2Eggs volt, aki Steam oldala szerint elkészített egy HestiaNet nevű mesterséges intelligencia eszközt, ami képes volt 15 ezer csalót report útján bannoltatni a CS:GO-ból. Akkor a TheLoadout azt írta: a HestiaNet képes néhány másodperc alatt eldönteni, hogy csalt-e valaki, és rögtön megy is a report.

A rendszer tulajdonosa, 2Eggs ráadásul mindezért 11450 dollárt, azaz kb. 3,7 millió forintot kapott a Valve-tól a segítségért. Így nyilván felkapott lett az ügy. Az híroldalak meg is írták: egy angol játékos saját HestiaNet nevű eszközével írtja a csalókat.

Most úgy tűnik, a csalóvadász fiókját csalás miatt bannolták.

Az idő múlásával azonban 2Eggs botrány közepén találta magát, hiszen sokan azt állították, hogy a srác lopta a HestiaNet forráskódját a GitHub-ról. Ezt az állítást persze tagadta. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ennek ellenére a Valve a háttérben úgy tűnik, továbbra is foglalkozott az üggyel.

A Theloadout nevű oldal legutóbb frissítette a cikket, és arról számoltak be, hogy a 2Eggs felhasználói fiókját a Valve letiltotta, megosztó viselkedés miatt. A Steam ezzel együtt megerősítette, hogy a felhasználó történetében szerepel csalás. Bár ő tagadja, de az elmúlt hetekben ismét rengeteg vád érte, hogy a HestiaNet forráskódja lopott volt.

Nos, úgy tűnik, hogy bármi is történt, a Valve a botrány hatására úgy döntött, hogy tiltja a profilt. Valószínűleg az ügyet ezek után alapos vizsgálatnak vetik alá, már csak azért is, mert nem kis összeget fizetett a Valve a csalók reportolásáért.

Szerinted mi az igazság?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×