Egy nagyon erős CB a kevés zsetonnal rendelkezőknek. Söyüncü TOTSSF lapja remek fejlesztés lehet azoknak, akiknek még alap védelmük van.

Az angol TOTSSF tele van remek lapokkal. Azok, akik nem Dean Hendersont nyitották, mint jómagam, biztos megpróbálják beépíteni az új szerzeményeket a csapatukba. Ha védőt keresel 200 ezer alatt, Söyüncü egy remek választás.

Söyüncü

A lap gyengéje a Medium, Medium work rate, de a 4-es WF sok embernek értékes lehet. Pace középvédő révén remek, csak úgy, ahogy a védekező statjai. Passzai magasnak számítanak. Balance statja lehetne jobb, csak ahogy a composure is. Reakciója viszont magas csakúgy, mint az agility statja. Ereje és agressziója is magas, a staminája egy középvédőnek elég.

Söyüncü

Chemynél alapból Shadowt használnék, de egy Anchorral is jól el tud dübörögni Söyüncü. Ndidi, Vardy, Fuchs, Ricardo Pereira is zöld linket ad neki, így játszani is tudunk a beépítésével. A nemzetiség ebből a szempontból nagy hátrány, hiszen egy török focistáról beszélünk. Az eddigi személyes tapasztalataim alatt a kártya egy vadállat. Nagyon jól védekezik, agresszív, és hibamentesen szerepel. Képes megfogni a gyors embereket és testalkatával ellökni az ellenfeleket.

Szerintem ennyi pénzért egy nagyon komplett védőt kapunk, aki felveszi a versenyt a nagyobb csatárokkal is. Lehet, hogy a második hétvégén már nem okoz akkor fejtörést a játékosoknak, de a bemutatkozó WL-ben igen jól teljesített.

Mit ajánlok? Ha nincs sok pénzed, ő egy jó megoldás lehet.

Ti próbáltátok Söyüncü TOTSSF lapját?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×