Úgy tűnik, hogy a PS4 játékosok körében egyértelműen az Apex Legends tarolt tavaly, az ingyenesen játszható játékok körében.

Az biztos, hogy az Apex Legends tavaly év elején egész egyszerűen berobbant a battle royale játékok közé. A kezdeti hatalmas siker aztán alább hagyott, de úgy tűnik, hogy különösen konzolon igen erős játékosbázist tudhat magáénak.

A Respawn játéka 2019-ben a legtöbbször letöltött free-to-play játék volt PlayStation 4-en – tette közzé nemrég az Electronic Arts pénzügyi jelentésében.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a világ minden táján milyen sokan csatlakoznak a játékainkhoz, ebben a példátlan időszakban. Továbbra is mindent megteszünk az alkalmazottainkért és a játékosokért” – mondta az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson, utalva a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre.

 

Kép forrása: WallpaperAccess

Az Apex Legends-ben tehát 2019-ben sikerült megelőznie a Fortnite battle royale-t, ami 2017-ben jelent meg.

Az Apex Legends játékosok egy időben arra panaszkodtak, hogy kevés tartalom érkezett a játékhoz, a Respawn azonban azóta mindent megtett, hogy kedvezzen a közösségnek. Azóta rendszeresek a frissítések, az új tartalmak, köszönhetően a folyamatos kommunikációnak.

Hamarosan, május 12-én indul az 5. évad, mely szintén új tartalmakat, és egy új karaktert hoz be a játékba. Loba már készen áll.

Te is sokat játszottál Apex Legends-el PS4-en?

https://www.facebook.com/groups/apexhunkozosseg/

×