Egy klasszikus játékmód, a Demoliotion a Modern Warfare felé veszi az irányt, emellett pedig a Warzone Plunder trióban is elérhető lesz.

Az Activision nemrég bejelentette, hogy a héten visszatér egy klasszikus játékmód a Modern Warfare-be. A Demolition játékmód a sorozat legtöbb játékában benne volt, mely során a támadó és védekező csapatok egymás ellen harcolnak, miközben a cél a bomba plantelése. Ez a játékmód ismerős lehet a CS:GO-ból, a Rainbow Six: Siege-ből vagy akár a VALORANT-ból.

„A Demolotion egy kifejezetten taktikai játékmód, ami során a játékosok megpróbálják felülmúlni és legyőzni a másik csapatot. Vannak, akik együtt maradnak, mások szétválnak és uralják a mapot, vagy épp rusholnak. Plantelni kell a bombát, miközben figyelni az ellenségre, fedezéket keresve” – írja az Activision.

Kép forrása: Activision

A Demolotion azonban nem az egyetlen friss játékmód, ami a héten jelenik meg a Modern Warfare-ben. Érkezik ugyanis a Gun Game Reloaded és a 24/7 Shipment is. Úgy tűnik azonban, hogy a fenti Demolotion csak korlátozott ideig lesz elérhető, szóval nem árt kiélvezni, amíg lehet.

Warzone

Kép forrása: Activision

Természetesen azok is számíthatnak újdonságra, akik a Warzone-t részesítik előnyben. Amellett, hogy elérhető lesz a Solo, Trio és Quad, a Trio Plunder Blood Money visszatér. A Warzone Duo továbbra is fejlesztés alatt áll.

A héten persze új kozmetikai csomagokat is kapunk a Store-ban, többek között hozzá lehet jutni ehhez a csodás teherautó skinhez (Anime Express bundle).

Kép forrása: Activision

Te kipróbálod a Demolotiont?

https://www.facebook.com/groups/codmwhungary/

×