Már gőzerővel készül a Fortnite következő szezonja. Az Epic Games a v12.50-es frissítéssel az első posztereket is elhozta a játékba.

Egy biztos, komoly változásokra lehet számítani a második felvonás harmadik szezonjában. A fejlesztők ugyan kitolták a szezon végét, ám erre biztosan azért van szükség, hogy nagyobbat üssön a következő ciklus. A v12.50 pedig bizonyította, hogy keményen dolgoznak, halom új kozmetikai tartalom és játékmód érkezett a forrásfájlok közé.

 

Felbukkantak viszont olyan tartalmak is, amik a következő szezon közeledtét sugallják. A forrásfájlok között „S13_Poster_Teasers” néven felbukkantak játékbeli plakátok, amik a következő szezon tematikáját jósolják nekünk. Úgy tűnik, nem az a teória fog nyerni, miszerint a Doomsday Device eltünteti a sziget vízháztartásának a nagyját.

Épp ellenkezőleg, fel kell kutassuk a gumicsónakokat, ugyanis el fogja lepni a víz a pályát.

Hatalmas vízi lények és vízalatti csaták is várhatnak ránk, ami maradjunk annyiban, hogy játékélmény szempontjából igencsak jól hangzik. Persze ehhez majd kellenek a fejlesztők is, a harcok sebességét és a játékmenetet el kell tudni találni, mert a hatalmas lehetőségből oltári káosz is kikerekedhet.

Még egy apróság, amire érdemes felfigyelni, az az égő esernyő a poszterek sarkában. Meglehetősen baljóslatúnak tűnik, viszont jelenleg nincs olyan információnk – a Doomsday Device-on kívül – amihez kötni tudnánk. Így arra még várnunk kell, hogy kiderüljön, mit üzen vele az Epic Games.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×