Egy kis csavar került a rendszerbe.

Már nem az első alkalommal próbálja népszerűsíteni a két lépcsős azonosítóit az Epic Games. Legutóbb a Fortnite-ban lehetett ingyen skinhez jutni, ezúttal pedig az ingyenes játékokat kötötték a két lépcsős azonosításhoz. Ez azt jelenti, hogy a következő ingyenes játékadagokat már nem fogják odaadni azoknak, akik csak egyszerű felhasználónév-jelszó kombóval próbálnak belépni.

A két lépcsős azonosítással a hackerek ellen kívánják felvenni a kesztyűt, ennek segítségével ugyanis csaknem lehetetlen a fiókok feltörése.

Emiatt a májusi ingyen játékokra kizárólag a két lépcsős azonosítóval rendelkező fiókok tulajdonosai lesznek jogosultak. A döntés már érvénybe lépett, azaz a holnapi Amnesia: The Dark Descent és a Crashlands is kizárólag a 2FA fiókok tulajainak lesz elérhető.

Aki pedig szeretné bekapcsolni a két lépcsős azonosítást, az kövesse az alábbi lépéseket:

 

A projekt egészen május 21-ig tart, ezt követően visszaáll a korábbi rendszer és bárki behúzhatja majd az ingyenes játékokat.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Forrás: Epic Games

×