Nagyon sok a panasz a csalókra a Warzone-ban, a fejlesztők pedig a lehető legkeményebben próbálnak fellépni. Kicsit talán túl is tolták.

A Call of Duty Modern Warfare már magában is egy sikeres CoD epizódként vonulhatott volna be a történelembe, a Warzone móddal azonban kasszát robbantottak. A megjelenés óta már több, mint 50 millió ember próbálta ki a játékot, az érdeklődés pedig egy cseppet sem akar csökkenni.

Ahogyan minden népszerű játékban, a Warzone-ban is felütötte a fejét a csalás, a konzolos játékosok már a crossplay megszüntetését is kérték, ugyanis szerintük PC-n jelentősebb több a segítséggel játszó játékos.

Bepörgött az anti-cheat

Az elmúlt néhány hétben az Infinity Ward több, mint 70 ezer játékost bannolt ki a Warzone-ból csalás miatt. Ez magában szuper eredmény, viszont úgy néz ki, ezek közül nem mind jogosan kiosztott tiltás.

A redditen, az Activision fórumán, de még Discordon is egyre több visszajelzés érkezik azzal kapcsolatban a fejlesztők felé, hogy bizony ok nélkül lettek játékosok véglegesen tiltva a battle royaleból.

Sokuk bizonyítékként odalinkelik a statisztikáikat, amik szintén arról tanúskodnak, hogy a számokat produkáló játékos jó eséllyel csalás nélkül játszik.

Az Activision fórumán az ezzel foglalkozó bejegyzésen van a legtöbb komment, itt 500 fölé ment a válaszok száma.

Gondot okozhat a tény, hogy a PC-s játékosok rásegítésnek nézhetik a konzolos aim segítséget, míg a konzolosok csalónak hihetük az 1-2 szerencsésebb flicket lövő PC-s túlélőket.

A Warzone anti-cheat programja állítólag a háttérben futó VPN alkalmazásokat sem szereti, erre is érdemes odafigyelni.

Jelen pillanatban ha valaki végleges tiltást kap, semmilyen módja nincs, hogy ezt felülvizsgáltassa, vagy egyáltalán magyarázatot kérjen a fejlesztőktől.

„A végleges felfüggesztések nem felülvizsgálhatóak”. A kép forrása a dexerto

Ez valószínűleg a közeljövőben változni fog, ugyanis egy ekkora visszhangot kiváltó dolog mellett nem mehetnek el a fejlesztők sem szó nélkül.

Ti vagy valamelyik ismerősötök járt már így? Ha igen, milyen platformon jelezte, hogy jogtalan tiltást kapott?

×