Megvolt az első Travis Scott koncert a Fortnite-ban. Marshmello helyében én nagyon csalódott lennék.

Az elmúlt hónapokban rengetegszer került elő, hogy saját skint kap a népszerű amerikai rapper, Travis Scott. Ahogyan egyre többször került a figyelem központjába a titokzatos tartalom, gyanús lett, hogy talán többről van szó. A Chapter 2 Season 2 végéhez érve aztán kiderült, az Epic és Travis egy ingame koncerttel lepi meg a közösséget.

A Fortnite eddigi legjobb eseménye

A koncert kezdetekor elindult egy halk alapzene és megjelent az ASTROWORLD minibolygó az égen, majd lassan közeledni kezdett.

Ekkor már érezhető volt, hogy valami nagy készül, a következő 10 percre viszont szerintünk senki nem számított.

Kiderült, hogy a színpad egy hatalmas bait volt, a játszóterünk a koncert alatt igazából nem is definiálható. Egy hatalmas (mármint fizikailag) Travis csapott bulit, mi pedig repkedtünk, csúsztunk, áztunk és szálltunk az égbolton.

A következő videóban a teljes koncert megtekinthető, ezt viszont csak akkor, ha nem zavar, hogy meglátod a koncert fő elemeit:

Akik figyelmesen végignézik a koncertet, több utalást is észrevehetnek, többek között például a előző pálya is feltűnt a mostani alatt. Ez sem teljesen váratlan, már többször írtunk nektek róla, hogy az Epic valamire készül a régi helyszínnel.

Ha lemaradtatok volna a hajnal 1-es koncertről, még 4 alkalmatok lesz bepótolni:

  • Pénteken 16 órakor
  • Szombaton reggel 6-kor
  • Szintén szombaton 17 órakor
  • Végezetül pedig vasárnap éjfélkor

A koncert egyébként óriásit robbantott, több, mint 12 millió játékos nézte egyidőben Travis Scott koncertjét, ahol egy új számot is bemutattak.

Ti ott voltatok az első bulin, vagy egy későbbi időpontban akarjátok átélni az élményt?

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×