Csaláson kaptak három játékost a hétvégi FNCS döntőn. A szabályszegőket azonnali hatállyal elbocsátották. Kérdéses a jövőjük.

Nincs nyugalom az FNCS hétvégi döntője körül. A héten már írtunk arról, hogy több profi is kiborult a sportszerűtlenül teljesítő versenytársakon, ám úgy fest, még nem hallottunk mindent.

Három játékost ugyanis bizonyítottan csaláson kaptak a döntő során, ráadásul mindhárom ugyan annak a csapatnak a gondozásában indult el a tornán. Ruben, Drew és Fayde a Team Talon játékosai voltak.

Azért a múlt idő, mert a klub felbontotta a szerződést a szóban forgó trióval, azok ugyanis súlyos szabályszegést követtek el, amit nem hajlandó eltűrni a Team Talon.

https://twitter.com/TeamTalon/status/1252635757652705281

 

A csapat elzárkózik attól, amit a játékosai képviseltek az FNCS hétvégi döntőjében, így azonnal hatállyal megszüntették az együttműködést. A hivatalos közleményükben elnézést kértek a közösségtől.

A csaláson ért játékosok előre megbeszélt stratégiát alkalmaztak, ráadásul segítették is egymást, holott a játékon belül nem egy csapatban voltak. Az úgynevezett „teaming” pedig nem elfogadott, főleg nem a battle royale játékokban.

https://twitter.com/RvbennFN/status/1252762898713030657

 

A játékosok azóta elnézést kértek azért, amit tettek. A kérdés már csak az, hogy lesz-e még jövőjük Fortnite profiként ezután.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×