Nagyban játszik az Epic, ezt már eddig is tudtuk. Érkezik a második koncert a Fortnite-ba, Marshmello után most Travis Scott a soros.

Hetek, vagy talán már hónapok óta tudtuk, hogy Travis Scott-nak köze lesz a Fortnite-hoz. Nagyon sokáig azt hittük, hogy egy egyszerű skint kaphat a népszerű amerikai rapper, nemrégiben azonban kiderült, koncerttel készül számunkra.

Travis Scott

Travis Scott 2018-ban hatalmasat robbantott, mikor kiadta az ASTROWORLD című albumát, melyet egy évvel később követett a HIGHEST IN THE ROOM. Idén sem pihen, 2020-ban a JACKBOYS című lemezzel örvendeztette meg rajongóit, melyeken új számok mellett a 2019-es HIGHEST IN THE ROOM egy új verziója is hallható.

A rapper mára az egyik legkedveltebb a kategóriájában, igazi kultusza lett.

Az Epic köztudottan szereti, ha a popkultúra minél több szegmensét be tudja vonzani a Fortnite-ba, így adta magát a dolog, Travis-nek fel kell lépnie a játékban. A projekt már valószínűleg hónapok óta készül, ennél jobb időzítés pedig nem is jöhetett volna.

A koronavírus miatt hatalmasat ugrott minden játék a felhasználókat tekintve, az Epic-nek pedig amúgy is vezekelnie kell, amiért több héttel későbbre tették a következő szezon indulását. Ezen felül az idei fesztiválszezonnak úgy is lőttek, elkezdhetjük megszokni, hogy a legnagyobb bulikat is a fotelünk kényelmében találjuk majd.

Hol lesz a koncert?

HYPEX, ahogyan azt már jól megszokhattuk tőle, a Travis Scott koncert körüli mozgolódásról is mindig elsőként számol be. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a koncert helyszíne Sweaty Sands mellett lesz, a munkálatok pedig a jövő héten kezdődnek.

A cikk írásának pillanatában még nincs megerősített időpont, hogy mikor is lesz pontosan a koncert, afelől azonban nem lehet kétségünk, hogy az Epic mindenkit időben tájékoztat majd. A következő napokban érdemes lesz nézelődni a jelölt helyen, hátha új infók bukkannak fel a fellépés előtt.

Ti szeretitek Travis Scott zenéjét? Megnézitek majd az élő koncertet?

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×