Egy éven belül új World of Warcraft kiegészítő érkezik. A már tesztelés alatt álló Shadowlands pedig temérdek érdekes, akár játszható fajjal szolgál.

Hivatalosan is elkezdődött a World of Warcraft: Shadowlands alfatesztelése. Ez pedig azt jelenti, hogy újból van miért izgulni, a Battle for Azeroth sikertelensége után ugyanis a közösség egy igazán erős kiegészítőre vágyik.

Aminek az alapkövét egyébként le is tette a Blizzard, az első benyomások és ígéretek alapján legalább egy Legion-szintű kiegnek tűnik a Shadowlands, s reméljük ezt fogjuk érezni az éles megjelenéskor is.

Minél több időt töltenek a játékosok az alfa kliensben, annál több érdekes információra bukkannak. Az adatbányászok most dörzsölik a tenyerüket, ugyanis bőven van mit előkutatni. Visszatérő téma például a WoW közösségen belül a játszható fajok kérdése. A BfA megtanította a játékosoknak azt, hogy a legvadabb elképzelésekből is valóság lehet, így érthető, hogy most már nagyobb hangsúlyt fektetnek a leakerek is minderre.

Elkezdték előhalászni a forrásfájlok közül azokat a karaktermodelleket, amik oly részletesek, hogy akár emberek is irányíthatnák őket. Így röppent fel a Kyrian, az Ardenweald Faun, na meg a Swolekin fajok lehetőségének ötlete.

A WoWHead értesülései szerint a szóban forgó fajok részletes személyre-szabhatóságot kaptak, mind a külső, mind pedig a kiegészítők tekintetében. A faun például speciális mozgásanimációt is kapott.

Persze még nagyon korai bármit is készpénznek venni, a Vulperák érkezésében is kételkedett a játékosok nagy többsége, mégis rohangálhatunk már „rókabőrben” Azeroth tájain. Egy biztos, a World of Warcraft új kezdőterületnek köszönhetően könnyebben lehetne új fajokkal bővíteni a játékot, mint eddig.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×