Ami korábban kérdéses volt, azt a modderek mára megoldották.

Korábban a Valve egyik fejlesztője már lerántotta a leplet a Half-Life: Alyx non-VR módjáról, viszont azt is hozzátette, hogy ez kizárólag a belsős fejlesztők számára volt elérhető. A modderek azóta viszont elkészültek az első non-VR moddal, aminek segítségével egy egyszerű billentyűzet+egér kombóval is működésre bírhatjuk a játékot.

Ráadásul mindezt ingyen elérhetővé tette r57zone, a mod készítője, így a GitHub oldalán mindenki megtalálja telepítéshez szükséges fájlokat és leírásokat. Szerencsére nem kell túl sokat trükközni, így az átlag felhasználók is becsatlakozhatnak a mókába. A művelethez persze szükségünk lesz az alapjátékra.

 

A modderek egyébként egy módosított driverrel kerülték el, hogy a rendszer azonosítani tudja a VR felszereléseinket, viszont érthető módon a játék ennek megfelelően különböző limitációkkal működik. Azaz az irányítás nem épp olyan vajsima, mint mondjuk a VR verzió esetén. Ez viszont nyilván benne van a pakliban, főleg hogy a mod korai szakaszában járunk.

Aki szeretné kipróbálni, az itt talál minden szükséges információt, a telepítési leírást pedig erre keressétek.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×