Az előrendelés április 17-én indul, a legolcsóbb modell pedig 180 ezer forint lesz.

Sok idő és még több spekuláció után az Apple pontot tett az új iPhone SE mizéria végére és hivatalosan is bejelentette az új modellt. Az új készülék kicsit zavaró lehet, hiszen ugyan azon a néven fog futni, mint elődje.

Az Apple nem vállalta túl magát, ez viszont legalább az árazásban is meglátszik.

Az új iPhone SE

Külsőre az iPhone 8-at kapjuk. Legalább nem kell új tokokat venni.

Az új iPhone megkapta az Apple legkorszerűbb A13-mas processzorát, ugyanazt ami az iPhone 11 Próban is van. A kijelző egy 4,7 hüvelykes IPS panel 1334 x 750-es felbontással. Tárhely szempontjából is az jött, amire számítani lehetett. A telefon 3 verzióban érkezik: 64, 128 és 256 gigás verzió közül választhatunk majd.

Meglepő módon nem lesz rózsaszín modell.

A tárhelyhez hasonlóan színből is három fajta van, itt azonban van egy kis csavar. Az Apple-től már jól megszokott asztroszürke, fehér (ezüst) és rózsa helyett most harmadikként a (Product) Red, azaz piros szín került a palettába.

Kamera, optikai képstabilizátorral

A mai telefonok egyik legfontosabb hardvere a kamera, így meglepő, hogy az Apple egy szimpla lencsés megoldással készült. A külső kissé csalóka, hiába szegényesnek tűnik a megoldás, az telefon képes lesz 4K/60 FPS-es felvételek készítésére is. Ha ez nem lenne elég meglepetés, a portré módot is tudni fogja még selfie módban is.

Az előlapi kamera egy 7 megapixeles lencse, ez 1080P/30 FPS-es videóra lesz képes.

További funkciók

Mivel kvázi az iPhone 8 lett feltuningolva, nem nagy meglepetés, hogy a FaceID helyett TouchID-t rejt a telefon, erre viszont nagyon is büszke az Apple. Természetesen a TouchID nem működhetne Home gomb nélkül, így ez a gomb is visszatér az új telefonon.

A hivatalos oldal akár 13 órányi videónézést ígér a telefonon, vagy 40 óra zenét. Természetesen gyorstöltésre is alkalmas, egy 18 wattos adapter 30 perc alatt 50%-ra pumpálja az akkumulátort, de gyorsabb töltésre is képes. Fekete pont, hogy a leírás alapján csak a klasszikus 5 wattos adaptert kapjuk. Apple pls!

Az üveg hátlapnak köszönhetően működik a vezeték nélküli töltés és bár ez nem újdonság, természetesen az Apple Pay is működik majd a telefonon.

A vízállósága nem lett olyan combos, mint a vezető modelleknek, itt csak 1 métert és 30 percet ígér az Apple, ez inkább cseppállóság.

Mikor, mennyiért?

Az Apple.hu-tól április 17-én rendelhetjük majd először elő, a kezdő ára pedig 179 990 forint lesz, ez a 64 gigás modell. A 128-as 199 990-ért lesz elérhető, a legnagyobb kapacitású 256-os modell pedig 239 990 forintot kóstál majd.

Köztetek van olyan, aki erre a készülékre vált és egy régebbi iPhone-t cserél végre egy új modellre? Aki még mindig iPhone 7-et vagy 8-as modellt használ, annak egy kitűnő választás lehet.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×