Az FSP felsőkategóriás tápegysége, amivel külön a gamereket célozta a gyártó.

Immáron 4. éve van piacon az FSP Hydro G tápegysége, azóta pedig már sikerült bizonyítania a piacon. A Hydro G egyébként úttörőnek számít, ugyanis a gyártó erre cserélte le az előtte szintén nagy népszerűségnek örvendő Aurum szériát. Ami szintén borzasztó tartósra sikeredett, erre remek példa, hogy a saját PC-mben egy első szériás Aurum Gold tápegység teljesít szolgálatot hiba nélkül. Immáron 9. éve.

Megújult külső, amivel direkt a gamereknek próbáltak kedvezni

A Hydro G emellett vadi új külsőt is kapott, a gyártó 3 különböző színű matricát csomagolt a dobozba. Így mindenki megtalálja a saját szája ízének megfelelő darabot, ami passzol a gép többi alkatrészéhez. Természetesen az FSP ennyivel nem intézte el a dolgot és a külső mellett a belső is kapott egy kis vérfrissítést. Az FSP nem a korábbi Aurumokban látott, saját vezérlőchipekre építkező, egyszerűbb kapcsolást használja. Hanem egy sokkal bonyolultabb, ám jobb technológia vette át a helyét. A legnagyobb különbség, hogy ez a kapcsolás már DC-DC rendszerű. Tehát a 230 (vagy 110) voltos váltakozó áramot előbb 12 voltos egyenárammá alakítja, majd ebből képezi a kisebb feszültségeket PWM áramkörökkel.

A táp természetesen rendelkezik 80 Plus tanúsítvánnyal, ráadásul majdnem a legmagasabb fokozatot kapta meg. A Gold felett ugyanis csak a Platinum foglal helyet.

Íme a táp tulajdonságai, külön felhívnám a figyelmet a 12V-os ágra, ami 62,5A-t képes leadni önmagában

Nem mellesleg a Hydro G alacsony terhelésen magasabb hatásfokkal rendelkezik, mint a korábbi Aurum széria. Egyáltalán nincs tehát szégyenkezni valója az FSP 42 ezer forintos indulójának.

Íme a 80 Plus tanúsítványok specifikációi / Kép: Prohardver.hu

Sokszor előjön a 80 Plus tanúsítvány, viszont csak kevesen tudják, hogy pontosan mit is jelent ez. Egész pontosan a hatásfokot jelöli, ami terheltségi szintekhez van kötve. Esetünkben egy Gold, azaz arany 80 Plus tanúsítvánnyal rendelkezik a Hydro G, ami mint a fentebbi táblázatban is látható, 89%-os hatásfokot jelent a legrosszabb (100%-os terheltség) esetén, ez azt jelenti, hogy a felhasznált áram min. 89%-a hasznos, azaz nem vész el mikor a táp felveszi és átalakítja a géphez szükséges egyenárammá.

A 0db üzem sem maradt ki a repertoárból

Manapság már lassan elvárás a közép/felső kategóriában az intelligens ventilátorszabályzás, ami a Hydro G esetén a félpasszív üzemmódot is takarja, azaz a ventilátor kikapcsol egy bizonyos terheltségi szint alatt. Ezen túl természetesen a Hydro G sorozat is megkapta az FSP palettájának szinte összes védelmét: OCP, OVP, SCP, OPP, UVP, OTP. Így nem kell attól félni, hogy egy véletlen meghibásodás miatt a táp magával vinné a gép többi alkatrészeit.

A táp másik nagy előnye, hogy kizárólag japán kondenzátorokkal szerelték, amelyek jóval megbízhatóbbak a kínai ellenfeleinél. A mai fogyasztói társadalomban a hasonló gesztusokat nagyra tudjuk értékelni.

A Hydro G modellek esetében nem túl széles a kínálat, a gyártó kizárólag 3 modellt dobott piacra belőle, van egy 650, egy 750 és egy 850 Wattos kiszerelés. Az árazásuk viszont a koronavírus-járványnak köszönhetően teljes káosz, jelenleg ugyanis a 750 wattos darab a legolcsóbb a maga 42 ezer forintos árcédulájával, a 650 és 850 wattos darabok pedig 45 ezer forinttól kezdődnek, így érthető módon a 750 wattos variáns rendelkezik a legjobb ár/érték aránnyal, mivel az emberek 95%-ának az elkövetkezendő 10 évben is elég lesz a 750 wattos kivitel. Egyedül talán egy RTX 2080 Ti SLI lenne nagy falat neki, az egykártyás rendszerekkel viszont egyszerűen nem tudjuk meglepni.

A Hydro G egyébként egy moduláris táp, azaz csak annyi kábelt kell elhelyeznünk a gépben, amennyire szükségünk van. Így nem kell azzal tölteni az időt a gépépítés után, hogy a felesleges kábeleket elrejtsük különféle trükkök segítségével.Az FSP 5 év garanciát vállal a termékre, ami szintén jó pont, bár valószínűleg jóval többet is el fognak ezek menni, ha csak abból indulok ki, hogy az én Aurum Goldom már 9 éve van szolgálatban. Ezért is szoktuk mondani, hogy a tápegységen nem érdemes spórolni, centizgetni és beérni egy olcsóbbal. Egy tápot amúgy sem 1-2 évre vesz az ember, később pedig jól fog jönni, hogy nem kell matekozni a fogyasztással.

Az FSP Hydro G 750W pedig továbbra is hibátlanul üzemel a Leet.hu tesztgépében.

Köszönet a termékekért a 360 PRSolution-nek!

×