Megmondom őszintén, itt a szerkesztőségen belül többen nagyon vártuk már a The Last of Us 2 megjelenését, így én például a hetekben újra is játszottam az leső részt. Érdekes története van azonban a folytatásnak. Eredetileg idén februárban kellett volna megjelenjen, ám tavaly a rendező Neil Druckmann elmondta: a megjelenést májusra halasztják.

„Egyszerűen csak nem volt elég időnk ahhoz, hogy a játékot a megszokott Naughty Dog szintre emeljük. Két opciónk volt: veszélyeztetjük a második rész egyes részeinek minőségét, vagy több időt kérünk. Természetesen az utóbbi mellett döntöttünk” – mondták tavaly.

A Naughty Dog vezetősége nemrég a Twitteren azt írta, hogy a játék már majdnem teljesen elkészült, ám logisztikai és gazdasági okokból mégis elhalasztják a megjelenést.

 

„A jó hír az, hogy már majdnem elkészültünk a játékkal. Ugyanakkor azzal szembesültünk, hogy logisztikailag nem tudjuk megjelentetni. Biztosítani szeretnénk, hogy mindenkihez egyidőben jusson el a játék, amiért mindent megteszünk. Amíg nem tudjuk megoldani ezeket a logisztikai kérdéseket, addig határozatlan ideig elhalasztjuk a megjelenést” – írta a Naughty Dog egy nyilatkozatában.

Nyilvánvaló, hogy a dolognak köze van a koronavírus-járvány okozta helyzetnek, mely nagy hatással van a videojáték-iparra is, hiszen a szállítmányozás igen nehézkes a világon. A Final Fantasy 7 Remake dobozos verziót épp ezért küldték ki korábban Európába és Ausztráliába, a Capcom pedig arra figyelmeztette a játékosokat, hogy ne lepődjenek meg, ha nem lesz dobozos Resident Evil 3 Remake a boltokban. Ahogy számos kiadó fejlesztői, a Naughty Dog alkalmazottai is otthonról dolgoznak.

Reméljük, hogy mindenki egészsége érdekében minél előbb megoldódik a probléma, és hamarosan semmi akadálya nem lesz a The Last of Us 2 megjelenésének.

A Sony egyébként az Iron Man VR megjelenését is hasonló okokból halasztotta el. Apropó tudtátok, hogy HBO sorozat is készül a The Last of Us-ból?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×