Tegnap volt április 1-je, Bolondok Napja. Természetesen a gamer világ sem maradt ki a mókából, a Leet.hu mellett a játékfejlesztők is trollkodtak.

Tegnap mi magunk is igyekeztünk kissé átverni az olvasókat Bolondok Napja alkalmából: így került szóba a PUBG 2 érkezésének tréfája, vagy az,  hogy a Warzone battle royale fizetős lesz.

Természetesen nem csak mi, de a gamer világban még maguk a fejlesztők is igyekeztek széttrollkodni a napot. Nézzük milyen tréfákat sütöttek el egy-egy játékban, mindezt persze a teljesség igénye nélkül.

Call of Duty: Modern Warfare

Sokan panaszkodnak arra, hogy a Shipment map milyen kicsi. Így a fejlesztők mindenkit megrémítettek azzal, hogy a híresen mini mapon 10 fős csapatokkal lehet egymás ellen harcolni. Kész káosz.

Kép forrása: Activision

Overwatch – Szembeöltő hősiesség

Az Overwatch minden egyes hőse ilyen szép szemet kapott április elsején.

Kép forrása: Overwatch

PUBG – Fantasy világ

Kép forrása: PUBG

Ez tulajdonképpen nem átverés, csupán érdekes móka. A PUBG-ban egy nem várt event indult, ami a battle royale-t egyfajta középkori fantasy világgá alakította. Bár motorozni ettől függetlenül lehetett. Egyébként még az is lehet, hogy a játékmód meg is marad a PUBG-ben.

Pokémon GO

A Pokémon GO-ban tulajdonképpen nem is trollkodás történt, hanem egy nagyon baráti esemény. A nehezen elkapható Pokémonok, mint Voltorb, Ditto, Sudowoodo és Foongus a nap folyamán több alkalommal jelentek meg.

Miniszamurájok a For Honor-ban

A Ubisoft egy vicces és egyben aranyos videót tett ki, ami szerint a For Honor világában már ilyen miniszamurájok is elérhetők. Persze ez csak tréfa, de nem is lenne rossz egy ilyen játékmód, nem?

Dirt spin-off

A Dirt sorozat mögött álló Codemasters bejelentett egy új spin-off játékot a franchise-on belül. A Dirt Rollers üveggolyó versenyjáték hírét sokan bevették, persze csak áprilisi tréfa volt.

Kép forrása: Codemasters

Zombie Army GameBoy port

Tényleg volt olyan, aki ezt bevette?

GTA Online és Red Dead Redemption 2

Április 1-jén szép havas tájat láthatott mindenki a játékokban. Persze ennek semmi jelentősége nem volt, és nem is értjük hogy jön a havazás áprilishoz. Valószínűleg ezt volt a legkönnyebb megoldani.

Kép forrása: Rockstar

Guild Wars 2 óriásmacskák

Aki bejelentkezik a héten a Guild Wars 2-be, egy üzenetet kap a Macskák Királyától egy furcsa potion mellékletével. Ha megiszod, akkor kismacskák jelennek meg körülötted. Távolabb persze nagy macskák is megjelenhetnek. Nagyon nagyok.

Kép forrása: Guild Wars 2

Crysis

Már 7 éve annak, hogy megjelent a legutóbbi Crysis játék, de azért a fejlesztők készítettek egy oldalt, ahol egy kép látható a játék világából. Csakis a html kódból lehet rájönni, hogy április tréfa az egész. Ott ezek a kulcsszavak olvashatók: Crysis, FPS, Crytek, Vidoe game, April Fool, launch.

Kép forrása: Crytek

 

Neked melyik volt a kedvenc április ugratásod a videojátékok világából? Te hogyan verted át a barátaidat?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×