Miután egy hiba miatt Consulate mapon valamiért túl sötét lett, a Ubisoft ideiglenesen kivette a Rainbow Six: Siege-ből. Tegnap PC-re visszakerült.

A múlt héten a Rainbow Six: Siege Consulate map szinte teljesen elsötétült, akkor fel is merült nálunk a Night mapok helyzete. Akkor a Ubisoft kivette a játékból az egész mapot, hogy majd visszategyék, miután javították.

Tegnap végre a PC játékosok vissza is kapták, egy apró frissítés kíséretében. A konzoljátékosoknak még mindig várniuk kell picit a megoldásra. A fejlesztőknek jó oka volt kivenni a mapot, mivel a sötét szobák jelentősen hatással voltak a játékmenetre. Pont ezért szüntették meg korábban az éjszakai mapokat.

 

A frissítést követően azonban más probléma is előkerült, bár egyáltalán nem biztos, hogy a két dolognak köze van egymáshoz. Tegnap este ugyanis többen arról számoltak be, hogy nem működik nekik a játék, nem tudnak csatlakozni a szerverhez.

Ezt tanúsíthatom, ugyanis én sem tudtam játszani. A szerver rendszeresen szétkapcsolt, a jelenség pedig érdekes módon nem mindenkinél jelentkezett. Kiskunfélegyházán élő társam simán tudott játszani, én nem. Budapesten többen számoltak be szerverproblémáról.

Kép forrása: Rainbow Six: Siege

Jó hír tehát, hogy Consulate ismét játszható, ám úgy tűnik közben, hogy a home office nem feltétlen tesz jót a szerverstabilitásnak.

Te is találkoztál az említett szerverproblémákkal?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×