Újabb kollaborációs esemény készülhet a színfalak mögött. A v12.30-as Fortnite frissítés új tárggyal erősített, bemutatkozik a Kingsman Umbrella.

Csak kerekedett a szemem, amikor megláttam a v12.30-as frissítéssel érkező Kingsman Umbrellát. A „harciesernyő” egy Legendary ritkaságú tárgy lesz a Fortnite-ban, ami mindent tud majd ahhoz, hogy megszerezzük magunknak a Victory Royale-t.

Beépített Glider Redeploy, golyókat felfogó pajzs, na meg egy közelharci fegyver is egyben, utóbbihoz ráadásul még rendhagyó támadómozdulatokat is hozzácsapott az Epic Games. Nagy távolságba akár előre is törhetünk az esernyővel, felnyársalva így ellenfeleinket.

Véleményem szerint nem azért lesz meghatározó tárgy, mert képesek vagyunk hadonászni vele és felfogni az ellenfeleink lövéseit, hanem azért, mert szabadon glide-olhatunk vele harc közben. Ráadásul úgy fog működni, mint a Warzone-ban az ejtőernyő, bármikor elővehetjük, s bármikor meg is szüntethetjük a hatását.

Vagyis a Kingsman Umbrella jóval erősebb lesz egy sima Glider Redeploy-nál, ugyanis ott nem tudtuk idő előtt eltenni a Glidert, ha kinyitottuk, végig kellett vele siklanunk egy bizonyos magasságon belül.

Mit jelenthet a tárgy neve?

Nos, mivel a Fortnite Chapter 2 második szezonjának főszereplői titkos ügynökök, nem lennénk meglepve, ha a következő nagyszabású crossover esemény a Kingsman filmek szereplőit hoznák el a Fortnite univerzumába.

A brit ügynökök repertoárjába ráadásul megtalálható volt a szóban forgó harciesernyő, nem lennénk meglepve, ha a tárgy egy újabb kollaborációnak az előhírnöke lenne.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×