A PUBG Corp. leleplezővideóval állt elő.

Az utóbbi időben nem úgy mentek a dolgok a PUBG körül, mint ahogy elvártuk volna. Valószínűleg épp ezért, egy kicsit könnyedebb témával próbálja a PUBG Corp. lenyugtatni a közhangulatot, ennek apropójából egy leleplezővideóval készültek, ami a PUBG-ben található emote-ok felvételét mutatja be.

 

A jelek szerint a felvételek a cég koreai stúdiójában készültek és igazából ugyanazt a technológiát használják fel, mint az animációs filmek készítésekor, ami nem más, mint a motion capture. Ezzel persze nem a spanyol viaszt találták fel, hiszen már az 1994-es Virtua Fighter 2-ben is ezzel a technológiával rögzítették a karakterek mozgását, ettől függetlenül jópofa dolog benézni néha a színfalak mögé.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×